Kövess minket

Aztaa

Aki nem viselkedik jól, az nem kap szenet Konyáron

A falu vezetése „bekeményít”.

Megosztva

Coal
Fotó: Getty / iStock

Túligénylés esetén, a hajdúsági Konyáron nem kaphatnak szociális tüzelőt, szenet a „hangosan részegeskedők”, a pénzüket „dohányra és alkoholra” költők, a „tiszteletlenek”, a „neveletlenek”, a szabálysértést és bűncselekményt elkövetők, sőt még azok családtagjai sem; erről egy személyben a polgármester dönt – írja pénteki számában a Népszabadság.

Víg Szilárd, a Hajdú-Bihar megyei mintegy kétezer lelkes Konyár község tavaly megválasztott független polgármesterét 2012-ben azért bocsátották el pedagógusi állásából, mert egy érpataki rendezvényen a konyári cigány tanulók többségéről szólva azt mondta, hogy „teljesen hülyék”, és velük szemben sokszor nem használ más, csak „a fizikai erőszak”.

A polgármester a lapnak azt mondta, önkormányzatuk a törvényeknek megfelelően működik. Ha őrá lenne bízva, különbséget tenne az önhibájukból és az önhibájukon kívül bajba jutott emberek között, függetlenül attól, hogy magyarok vagy cigányok – közli a Népszabadság.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés