Kövess minket

Aztaa

Akkor szép az élet, ha zajlik! Floridában legalábbis mindenképp!

Hihetetlen mik történnek ott, de tényleg.

Megosztva

Az ünnepek alatt sem csillapodtak a kedélyek Floridában! Az elmúlt egy hétben komolytalanabbnál komolytalanabb bűnesetek történetek a városban. Egy gyanúsítottat, akit a rendőrség keresett valami csip-csup ügy miatt, megevett egy aligátor,miközben egy bokorban bujkált. Egy másik fószer pedig inkább kirabolt egy szexshopot, mint hogy fizessen a kasszánál, mert elmondása szerint nagyon szégyenlős.

Az egyik legröhejesebb eset pedig a napokban történt. Az 55 éves Dawn Meikle péppé verte ferjét, mert az megállás nélkül fingott a hitvesi ágyukban. Az első pár galambot még nyugodtan fogadta a hölgy, de a sokadiknál már eljárt a keze. Pontosabban a könyöke. Azzal sorozta ugyanis meg a mellette fekvő férfit. Ez azonban nem volt elég, egy jól irányzott rúgással kitessékelte az urát az ágyból, aki miután visszakászálódott neje mellé, folytatta a szoba elgázosítását.

Nem kellett volna, mert felesége ütötte tovább. Ezt a férfi, aki kisebb sérüléseket szenvedett a mellkasán, később megelégelte és befogta a heveskedő nő száját a „saját érdekében. Ezután Dawn beszaladt a fűrdőszobába és onnan hívta a rendőrséget, miközben egy gázspray-el (a sors inróniája) próbálta férjét távoltartani.


A rendőrök mindkettőjüket őrizetbe vették, de vádat csak az asszony ellen emeltek családi erőszak miatt.

Noooormális??

(complex.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés