Kövess minket

Aztaa

Annyit cigizik a 78 éves Friedhelm, hogy egész Németország azt „szagolja”

Mégsem kell kiköltöznie bérelt lakásából Németország egyik leghíresebb dohányosának, akinek azért mondtak fel, mert az otthonából kiszivárgó cigarettafüst és a dohánybűz állítólag zavarta a szomszédait.

Megosztva

A düsseldorfi tartományi bíróság csaknem négy évig tartó pereskedés végkifejleteként adott igazat szerdai határozatával a 78 éves Friedhelm Adolfsnak, akinek küzdelmét feszült figyelemmel követték a dohányosok szerte Németországban, mert az ellene indult eljárásban az első támadást látták a négy fal közti dohányzás szabadsága ellen.

A háztulajdonos szerint az idős özvegyember földszinti lakásából kiszivárgó cigarettafüst és -bűz átitatta az egész házat. Két bíróság is a háztulajdonos pártját fogta, és arra kötelezte a láncdohányos férfit, hogy költözzön el a lakásból, ahol négy évtizede lakott. A bérlő rovására hozott ítéletek nagy feltűnést keltettek, mert azt vetítették előre, hogy a négy fal közti dohányzás szabadságának is vannak korlátai.

[gif]http://i.giphy.com/kFKv82XmBimAM.gif[/gif]

Az esetből országos politikai ügy lett, a láncdohányos férfi a dohányzás szabadságáért küzdő aktivistaként vált híressé, gyakran szerepelt olyan tüntetéseken, amelyeken a dohányzás korlátozása ellen emeltek szót, és sok szimpatizáns pénzt is adományozott neki a perköltségekre.

A bíróság 13 tanút hallgatott meg szerdán az ügyben. Az Adolfs által beidéztetett tanúk egyhangúlag azt vallották, hogy semmit sem észleltek a földszinti lakásból állítólag kiáramló füstfelhőkből és az állítólag elviselhetetlen bűzből, az özvegy sűrűn szellőztetett.

A tanúk meghallgatása után a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a láncdohányos életmódja zavarta volna a szomszédokat.

Adolfs maga azt gyanítja, a háztulajdonos valójában jobban jövedelmező üzlethelyiséggé akarta átalakítani az ő földszinti lakását, ezért akarta, hogy elköltözzön.

A düsseldorfi nyugdíjast úgy tartották számon mint Németország második leghíresebb dohányosát a tavaly elhunyt Helmut Schmidt volt kancellár után, aki 95 évesen is napi 40 szál mentolos cigarettát szívott el, és aki kora és tekintélye folytán megengedhette magának, hogy ezt akár nyilvános fórumokon vagy a tévében tegye.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés