Kövess minket

Aztaa

Ezek a színek pörgetnek fel, és ezek lazítanak el

Egy új kutatás az agyhullámok mérésével mutatta ki a színek hatását a hangulatunkra és érzelmeinkre.

Megosztva

A kutatás résztvevői 8 különböző színű, éteremnek berendezett szobában fogyasztottak el az adott színnek megfelelő italt és macaront, miközben mérték az agyműködésüket és pulzusukat, majd egy kérdőívet is kitöltöttek velük a reakcióikról. Az eredmény megerősítette a korábbi hasonló kutatásokat, kimutatva hogy bizonyos színek egyértelmű és ismétlődő hangulati és érzelmi mintákat váltanak ki.


sárga esetében magas stressz- és izgalmi szintet mutattak ki, fokozódott a figyelem és a koncentráció. Ez a szín a legjobb, hogy felpörgessen reggel, ez váltotta ki ugyanis a legmagasabb pulzusszámot.

narancssárga a gyerekekkel és barátokkal kapcsolatos boldog élményeket idézte fel a résztvevőkben. A narancssárga környezet ezen kívül gamma hullámokat indukált az agyban, melyek a tanulásnál és az információfeldolgozásnál fontosak. Kevésbé erős reakciókat váltott ki, mint a sárga.

A zöld szobában alacsonyabb volt a résztvevők pulzusa, megnyugodtak, pihentetőnek, barátságosnak írták le a környezetet. A kutatás készítői baráti kávézásokhoz, ebédekhez, feltöltődést, relaxációt biztosító helyekhez ajánlják.

A fekete a modernség és a luxus benyomását keltette, ám ezzel együtt nem értékelték túl barátságosnak egy étterem kialakításánál. Serkentette a kreatív gondolkodásra, izgalomra utaló agyműködést, ám csökkent tőle a figyelem.

A fehér ezzel szemben nem váltott ki jelentős hatást a résztvevőkben, nem fokozta az agyműködést vagy a pulzusszámot. Ez a szín a legjobb, ha nem akarjuk, hogy a környezetünk elvonja a figyelmünk a feladatról.

A vörös erős hatással van ránk: az érzelmi működésre és kreativitásra jellemző delta és théta agyhullámokat mértek ebben a környezetben. Ez magas pulzusszámmal is járt, a vörös stimuláló hatása miatt.

A kék a kreativitás és ellazulás színe, emellett az érzelmi kötődéseket kísérő théta hullámokat is kiváltott az agyban.

A barna minden mérőszámban alacsony értéket mutatott, hatása semleges volt a vizsgálati személyekre. Leginkább a relaxációt segítette elő, pihentetőnek érzékelték. Nem a legjobb szín az izgalmas élmények környezetének, de egy kávézóban igen.

Mindezeket az eredményeket eddig is kihasználták a mindennapi környezetünkben: nem véletlenül kék például a legnagyobb közösségi oldalak logója, festik zöldre a kórházak falát és az iskolai táblákat, vagy rendezik be piros-sárga színekben az éttermeket.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés