Kövess minket

Aztaa

Harry Potter is rárántott

Őszintén vallott a Playboynak.

Megosztva

GettyImages 457551664
Fotó: Getty / Europress

Daniel Radcliffe sohasem volt az a szégyellős fajta. Nem zavarta az sem, amikor egy film forgatásán kellett teljesen levetkőznie, így az sem volt számára furcsa, hogy a Playboy magazinnak adott interjúja közben igen pikáns kérdéseket tettek fel neki. A színész teljesen lazán válaszolt mindenre, és azon sem lepődött meg, hogy Harry Potter önkielégítési szokásairól faggatták.

„Persze, Harry Potter is csinálta, de nem a forgatási szünetekben. Egyszerűen képtelen lettem volna például Alan Rickman szemébe nézni, miután rárántottam a lakókocsimban.” – nyilatkozta Daniel. Érdekes a kérdés, ugyanis mostani barátnőjével, Erin Darke-kal egy közös filmjük, a Kill Your Darlings forgatásán jöttek össze. Ez még nem lenne extra, de volt egy olyan jelenetük, ahol orális szexet kellett imitálniuk. Ezután pedig már működött közöttük a kémia.

Danielt kérdezték a rajongóiról is, aki csak annyit mondott, hogyha bunkók, akkor nem áll meg nekik, sőt, el is küldi őket. „Rupert Grint nem képes nemet mondani a rajongóknak. Egyszer ebből baj is lett, ugyanis az egyik lány lakásán kötött ki, akitől igazából nem is akart semmit.” – nyilatkozta a Harry Potter sztárja.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés