Kövess minket

Aztaa

Meghalt a nagy angliai vonatrablást elkövető banda utolsó tagja is

Meghalt az 1963-as nagy angliai vonatrablást elkövető banda utolsó tagja is, Douglas Gordon – adta hírül pénteken önkormányzat a dél-spanyolországi Mojácar városában, ahova a férfi azután költözött, hogy letöltötte börtönbüntetését Angliában.

Megosztva


A Goody néven emlegetett 86 esztendős férfiről mint igazi úriemberről emlékezett meg a városvezetés közleményében, hangsúlyozva, hogy kifejezetten kedves embernek ismerték, mindenki szerette, és a közösségben híres volt arról is, hogy befogadja a kóbor állatokat. 

Az egykori borbély több mint 30 évig élt a spanyol kisvárosban, ahol a Kontiki nevű tengerparti bárt üzemeltette. A spanyol nyelvet 12 éves börtönbüntetése alatt tanulta meg. A sajtónak ritkán nyilatkozott a rablásról, de bárja vendégeinek állítólag szívesen mesélt a történtekről.

Douglas Gordon tagja volt annak a 15 emberből álló bandának, amely 1963. augusztus 8-án a nyílt pályán megállította a Glasgowból Londonba tartó királyi postavonatot és elvitt több mint 2,63 millió fontot, mai értéken 40 millió fontot (15 milliárd forint). A banda még a vonatrablás évében lebukott.

Az elkövetés hollywoodi filmekre emlékeztető módszere miatt vált bűnügyi legendává a nagy angliai vonatrablás, amelyet több filmben is feldolgoztak. A rablók közül Bruce Reynolds, Buster Edwards és Ronnie Biggs valóságos népi hős lett Angliában, utóbbi hírnevét az is táplálta, hogy megszökött a börtönből és 35 éven át bujkált főként Dél-Amerikában.

MTI

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés