Kövess minket

Aztaa

Ne menj el szavazni, ha drogcsempész vagy!

Bolíviában kötelező részt venni a voksolásokon, ez lett a veszte a bűnözőknek.

Megosztva


Bolíviában kötelező részt venni a voksolásokon, ez lett a veszte a bűnözőknek.

A bolíviai hatóságok az elnöki mandátum kiterjesztéséről szóló minapi népszavazás során őrizetbe vettek 27 személyt, akiket kábítószer-csempészésért köröztek – jelentette be az illetékes rendőri egység vezetője helyi idő szerint kedden La Pazban.

A dél-amerikai országban kötelező a választási részvétel, és a körözött személyeket azt követően fogták el, hogy szavazatuk leadására megjelentek a választási helyiségekben.

Az elfogottak között két olyan csempész is van, akiket távollétükben már elítéltek, de mindeddig ismeretlen helyen tartózkodtak. Egyiküket azzal vádolták, hogy egy tonna kokaint akart kicsempészni egy tartálykocsiban, másikuk pedig egy drogkereskedéssel foglalkozó banda vezetője volt, és eddig azért nem tudták elfogni, mert kettős személyazonossággal rendelkezett.

A múlt vasárnapi népszavazás résztvevőit arról kérdezték, egyetértenek-e az alkotmány olyan módosításával, amely lehetővé teszi, hogy Evo Morales elnök az évtized végén negyedszer is induljon az államfői posztért. A nem hivatalos eredmények szerint a kezdeményezést szűk többséggel elutasították.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés