Kövess minket

Aztaa

Nehogy megnyerd a lottófőnyereményt!

A lottónyertesek kétharmada néhány éven belül koldusbotra jut, és azt vallja: a legrosszabb, ami történhetett vele, hogy megnyerte azt a tömérdek pénzt

Megosztva

A Daily Mail híre juttatta az eszünkbe, hogy milyen sanyarú is a lottónyertesek élete: egy tanulmány szerint a 70 százalékuk néhány évvel a nagy nyeremény kézhez vételét követően tönkremegy. nem egy esetben azt hajtogatják: a legrosszabb, ami történhetett velük, hogy ilyen hatalmas pénzhez jutottak.

A Bayford házaspár minden idők legnagyobb Euro jackpotját vitte el az EuroMillions lottójátékon 2012-ben, átszámítva 53 milliárd forintnyi eurót kapott kézhez. Most éppen válnak, két gyerekkel a hátuk mögött, a férfi pedig összeköltözött egy nála jóval fiatalabb lánykával, aki bizonyára csakis a belső értékeiért szereti az amúgy mázsás urat.

Forrás: Getty Images

Az életben nagyon fontos a folyamatosság, és az, hogy megdolgozzunk mindazért, amit elérünk. A lélek épsége megtörik a hirtelen jött gazdaságtól. Aki nem tanult meg bánni a pénzzel, a legtöbbször el is kótyavetyéli. Jönnek a szélhámosok, befektetési tanácsok, a hirtelen támadt barátok, rokonok. Még ha jó szándékú is a nyertes, és jótékony célra adakozna, akkor is sokan megvezetik. A másik véglet az, aki duhajkodásra, dőzsölésre költi: luxusjachtokra, nőkre, autókra.

[gif]http://i.giphy.com/26ybx4sx4HE0qQgSI.gif[/gif]

Az egyik leghíresebb eset a skót Michael Carroll története, aki kukásként dolgozott, amikor 2002-ben 3,3 milliárd forintnyi főnyereményt zsebelt be. Házakat vett, prostikat fizetett, kertjében roncsderbiket rendezett – végül pár évvel később egy kétszobás lakásba kényszerült, és üres zsebbel egy kekszgyárban vállalt munkát.

Az NFL-ben magukat degeszre kereső amerikai focisták jókora hányada teljesen elszegényedik, amint befejezi sportpályafutását. Ehhez hasonló az is, ahogy az egyszeri nagy gazdagság is végzetesen megzavarhatja a fejeket. Magánéletek zúzódnak szét, sorsok mennek tönkre, nem ritka az öngyilkosság. Isten mentsen minket a lottófőnyereménytől!
[highlight]Korábban[/highlight]

Tanulj meg boldogabban élni!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés