Kövess minket

Aztaa

Óvó néni, jöjjön gyorsan! Ketten megszöktek!

Hol máshol, mint Oroszországban történt a meglepő esett.

Megosztva

bad kidsFotó: Getty / Istock

Magnitogorsk városa elsősorban hoki-csapatáról ismert, mostantól azonban két ötéves fiú is a hírességek közé tartozik, miután sikeresen megléptek az oviból. Nem bízták a véletlenre a dolgot, komoly tervet készítettek elő, miszerint míg a többi kissrác felhőtlenül játszik az udvaron, ők a kerítés mellett egy lyukat ásnak, amin egy óvatlan pillanatban átbújnak és irány a szabadság! A komoly tervezést később siker koronázta. Miután napokig feltűnés nélkül forgatták játéklapátjaikat a földben, megnyílt az út előttük. A két fiú rögtön dobbantott, és a közeli autópályán, egy kocsikereskedés irányába kezdett sétálni.

Ha azt hiszitek, hogy a sztori nem fokozható, most figyeljetek! Azért léptek le, mert verdát akartak szerezni maguknak! Nem is akármilyet… A kis szökevények ugyanis imádják a Jaguarokat és feltett szándékuk volt, hogy egyet beújítanak maguknak, az ovitól nem messze lévő kereskedésben. Majd egy kilométert gyalogoltak már a cél felé, mikor egy motoros hölgynek tűnt fel az úton bandukoló, két, az ásástól tetőtől-talpig koszos kisfiú. Az óvodában dolgozók, csak fél óra múlva vették észre, hogy ketten megpattantak, addigra a gyerekek már biztonságban voltak.

Miért fontos kiemelni, hogy az eset Oroszországban történt? Figyeljétek a történet végét. Az óvodában dolgozók semmilyen büntetésben nem részesültek, a két szökevény viszont írásos figyelmeztetést kapott, ami ellen szüleik nem fellebbeztek…

Alig várjuk Hollywood válaszát a történtekre! Szökés, gyerekek, izgalom és autók… A kasszasiker garantált!

(dose.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés