Kövess minket

Aztaa

Színpadi akasztása után kómába esett, majd elhunyt egy fiatal olasz színész

Az egyik néző vette észre, hogy az akasztási jelenet után a színész fán lógó teste furcsán rángatózik.

Megosztva


Meghalt a 27 éves Raphael Schumacher olasz színész, aki színpadi felakasztása után kómába esett egy héttel ezelőtt – közölték pénteken az olasz hatóságok.

A színész az eset óta, a pisai egyetemi klinikán feküdt. Csütörtökön állapították meg nála a klinikai halál állapotát – mondta a klinika szóvivője.

A rendőrség a színi társulat négy tagja ellen vizsgálatot folytat emberölés gyanújával, de továbbra is fennáll az öngyilkosság lehetősége.

Az eset a pisai Teatro Lux kertjében történt szombat este, a Miraggi (Káprázatok) című, zárt körű előadás közben. Az egyik néző vette észre, hogy az akasztási jelenet után a színész fán lógó teste furcsán rángatózik. A néző, egy végzős orvostanhallgató azonnal a segítségére sietett, de a pulzusát már alig találta. Egy másik néző segítségével meglazította a hurkot, hogy a színészt leemelhessék.

Az olasz lapok idézték pénteken a színtársulat vezetőit, akik elmondták, hogy az eredeti terv szerint a jelenet végén a színésznek egy vaklövéssel kellett volna véget vetnie az életének, de Schumacher a rendező és a színésztársak tájékoztatása nélkül az utolsó pillanatban önfelakasztásra változtatta a színlelt öngyilkosság módját. Elképzelhető azonban, hogy ehhez nem voltak meg a megfelelő biztonsági intézkedések. 

A BBC egy korábbi tudósítása szerint az egyik színész elmondta, hogy a huroknak hamisnak kellett volna lennie, és egy hámnak kellett volna elkapnia Schumachert az akasztáskor.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés