Keresés

Eltitkolt halálesetre derült fény a Soundon

Offmedia- 2016.07.21. 10:15
403
Titkolni akarták, mégis kiderült, hogy egy tinilány belehalt a zamárdi fesztivál idején szerzett sérüléseibe.
A hír hallatán elsőre biztosan az ájultan talált, bedrogozott lányok esete jut eszünkbe, de nem róluk van szó. 
A borsonline.hu információi szerint egy eddig titkolt esetre derült most fény.  A 18 éves lány a Balaton Soundon bulizott, amikor nagyon rosszul lett. Az egészségügyi ellátóba kísérték, ahol az ápolók pótolták nála az elvesztett folyadékot, és ásványianyagot, majd útjára engedték, mondván nem igényel további felügyeletet. 

A lánynál pótolták az elvesztett folyadékot és ásványi anyagokat a fesztivál ápolói

A lány ezután elesett, és beverte a fejét a betonba, itt már látszott, hogy a sérülése súlyos, ezért kórházba szállították, ott azonban már nem tudtak rajta segíteni. 


Mivel az esettel kapcsolatban nem indult eljárás, ezért a lány családja egy jogász segítségét kérte, hogy kiderítsék, mi is történt pontosan.

Or­bán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Borsnak elmondta: „Az eset kapcsán az idegenkezűség gyanúja nem merült fel, így az ügyben a Kaposvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat”.

Csak a boncolás után igazolható, hogy a fiatal valamilyen szer hatása miatt szorult-e ellátásra - írja a Bors.


Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Melyik rapperrel NEM volt kollabja az alábbi pop énekesnőknek?
Játszom