Kövess minket

Bulvár

Andrew Garfield besütizve ment anno Disneylandbe Emma Stone-al

Többek között erről is beszélt a színész egy friss interjúban.

Megosztva

Forrás:

Andrew Garfield nemrég interjút adott a W magazinnak, amiben többek között beszélt az új Némaság című Scorsese filmben betöltött szerepéről és egy cuki sztorit is mesélt abból a korszakból, mikor még Emma Stone-al járt. A színész elmondása szerint a 29-ik szülinapját full betépve töltötte, miután Emma meglepte egy csomag füves sütivel.

[vembed youtube=”0JGSQQUqIls” ][blockquote]„Eljöttek Los Angelesbe felköszönteni engem, majd elmentünk Disneylandbe, ahol mindannyian füves sütiket ettünk. Tiszta mennyország volt. Mindenre felültünk legalább háromszor, a „Liliputi világ” nevű részen pedig totál kivoltam, mert minden iszonyat pici ott” – mesélte a kilét élményeit Garfield[/blockquote]Andrew állítása szerint annyira be volt állva, hogy percekig gondolkozott azon, hogy megvegyen e egy Chewbaccás hátizsákot, amit végül otthagyott, de viccesen hozzátette, hogy ha visszamehetne az időben, akkor most már megvenné, ami nem tudjuk, hogy utalás e az Emmával való szakítására, de szeretnénk ezt hinni. Emma Stone-al amúgy már 2015 ősze óta nincsenek együtt, de az ilyen aranyos sztorik miatt kicsit mindannyian sajnáljuk, hogy a pár útjai szétváltak.

[twitter]https://twitter.com/hellastonefield/status/547191142563868672[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés