Keresés

Börtönbe vonul Steve-O

Offmedia- 2015.10.09. 08:09
293
41 évesen sem bír magával.

steve o arrested

Mindenki emlékszik még Steve-O-ra, a Jackass egyik tagjára, akit leginkább arról ismerhetünk, hogy a saját arcképe az egész hátát beborítja tetoválás formájában. A Jackass már régóta nincs műsoron, azonban a szereplők úgy néz ki, nem tudnak megnyugodni.

Steve-O lelkes állatvédő, ám úgy tűnik, ez a szerveknek nem tetszik, legalábbis a módja, ahogy tiltakozik az állatok ketrecben tartása miatt. Augusztus 10-én ugyanis éppen ezért felmászott egy 30 méteres darura Hollywoodban. A rendőrök jó fejek voltak, megvárták még földet ért, és csak utána tartóztatták le.

Az ügy eddig húzódott, és sajnos Steve-O ellen döntöttek a bírák, akik 30 napos elzárásra ítélték a sztárt. Steve azt írta az Instagramjára, hogy józan, nem fogyaszt drogokat, kutyákat ment és vegán életmódot folytat, így készen áll arra, hogy börtönbe vonuljon. Az egészet egy olyan képpel tette tökéletessé, ahol ő és egy kardszárnyú delfin van a rácsok mögött.

steve o prison

Steve-O nem először tiltakozott a SeaWorld ellen, ahol delfinek szórakoztatják az odalátogatókat. Tavaly egy San Diego feliratot módosított át Sea World Sucks-ra. Ez a kis mutatványa akkor 239 dollárba került.

Steve-O for president!

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Melyik rapperrel NEM volt kollabja az alábbi pop énekesnőknek?
Játszom