Keresés

Chris Brown kislánya miatt változik

Fiji- 2015.12.22. 11:27
108
Chris Brown egóját félretéve arról számolt be, hogy sokáig bolond volt. Az amerikai r’n’b énekes elmondta azt is, hogy életét és gondolkodását radikálisan megváltoztatta kislánya, Royalty születése.
Forrás:dailymotion

Chris Brown a Notion Magazine-nak adott interjút. Az amerikai énekes őszintén beszélt új albumáról, mely december 18-án került a boltokba. A néhai arrogáns előadó azt is elmondta, hogy nem volt kérdés számára, hogy új albumát kislánya után nevezze el. Az anyukával, azaz ex-partnerével nem felhőtlen a viszonya, azonban jó apukaként igyekszik, hogy a konfliktusokból a kis Royalty semmit se érezzen meg.

A 26 éves előadó azt is vállalta, hogy a múltban követett el hibákat. „Az emberek hibáznak, én is szoktam. Elítéltem az embereket, akik hibáztak és ők is elítéltek engem. Ebben az a legjobb, hogy tanultam belőle valamit.” – miután őszintén vallott hibáiról azt is hozzátette, hogy fiatalkorában arrogáns volt, amire cseppet sem büszke. 

„Köszönöm Istennek, hogy valami nagyobbal készült nekem.” – ezzel a mondattal egyértelműen utódjára utalt, melyhez azt is hozzáfűzte, hogy tetszik neki az apaság.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Melyik rapperrel NEM volt kollabja az alábbi pop énekesnőknek?
Játszom