Kövess minket

Bulvár

Kenjed neki Barack!

HipHop-tól zeng a Fehér Ház, Kendrick Lamar az amerikai elnöknél járt.

Megosztva

Azt már régóta tudjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke Barack Obama hatalmas rap-zene rajongó, sőt még kedvence is van Kendrick Lamar személyében. Ezen a héten az emszí Washingtonban járt, és ha már ott volt beugrott az elnökhöz is. Na jó, hívták, de az mégsem olyan laza, mintha csak beugrasz az Ovális Irodába, ugye?

[instagram]BAcjMY7PfHm[/instagram]

Sok mindenről szó esett kettőjük között, Kendrick találkozásuk után elmondta, hogy nagyon jó hangulatú beszélgetést folytatott Obamával, és nagyon büszke rá, hogy ő az elnök kedvenc rappere. Hogy kerek legyen az egész, a rappernek pedig Barack a kedvenc elnöke! Kimondottan idilli kép tárul elénk, ha ezeket a sorokat olvassuk. A dolog odáig fajult, hogy egy interjúban Lamar az elnököt, mint mentorát nevezte meg. Lehet, hogy többet látjuk idén a Grammy-díjas emszít a Fehér Házban, mint a színpadon?!

Nem ő azonban az egyetlen rapper, aki amerikai elnöknél tett látogatást. Az évek során rajta kívül még tíz „szakmabelit” láttak vendégül Amerika legfontosabb házának falai között. Járt már pofaviziten Common, Quenn Latifa, Didy, Wale, Doug E. Fresh, Ludacris, Easy-E, Killer Mike, Jay-Z és Big Sean is korábban. Utóbbi egyébként az egyetlen, aki rappelt is az épületben! És nem mellékesen Jim Carrey-vel érkezett…

Ha már Obama, összegyűjtöttünk nektek pár vicces mashup videót, amikben az elnök ismert rap számokat nyom. Persze csak a technika segítségével, de a készítőknek így is jár a pacsi, hiszen kiváló munkát végeztek, pontos, feszes vágásokkal. Szinte látjuk magunk előtt a rappelő Barack Obamát!

[vembed youtube=”b8tFaU571xg” ]

[vembed youtube=”PLIJc7YE_jw” ]

[vembed youtube=”Qa52bNIQDPQ” ]

[vembed youtube=”hrjs1UXC8rU” ]

Talán majd egyszer őt is elhívják valahova rappelni…

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés