Kövess minket

Bulvár

Lil Wayne megint idejekorán koccolt a színpadról

Ez valami hóbort nála? Vagy..?!

Megosztva


Úgy tűnik Lil Wayne magasról lesz*arja, ha emberek, netán a saját rajongói miatta mennek el egy fesztiválra, vagy egy fellépésre, hogy láthassák, hallhassák művészetét.

Mi is írtunk róla, hogy még az év elején, egy milánói fellépése alkalmával az olasz rajongókat hagyta faképnél nagyjából tíz másodperc után, mivel nem volt megelégedve a hangosítással és a közönséggel sem.

Most szombaton, San Bernardino-ban, Kaliforniában játszotta el ezt ugyanezt, bár ebben az esetben 10 percig bírta a színpadon. A fellépés helyszíne, a Nos Events Center, tele volt rajongókkal, akik csak arra vártak, hogy Weezy szétnyomja a helyet.

Na, ez az, ami egyáltalán nem történt meg! Négy számot követően ugyanis levonult a színpadról, mert valakivel összeszólalkozott. Pár káromkodás kíséretében kiosztotta az illetőt, majd távozott, a rajongók legnagyobb döbbenetére.

Azóta sem tudni, hogy most min rághatott be a kissé sértődékeny rapper, de egyet elárulhatunk, ha még nem tudná, Ő van a rajongókért, a rajongóiért, mert ők tartják el, és nem pedig fordítva.

Több tiszteletet a hallgatóknak!

(complex.com nyomán)
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés