Kövess minket

Hiphop

1 év börtönre ítélték 42 Duggot

Megosztva

Detroiti drill rapper, 42 Dugg 2019-ben összetűzésbe került a törvénnyel, miután próbaidő alatt elsütött egy fegyvert. Bár ez egy lőtéren történt, nem lett volna szabad megtennie, egy korábbi ítélete miatt. Végül sikerült kialkudnia, hogy ne kapjon börtönbüntetést, csak újabb próbaidőt, de ez nem tartott sokáig, egy bíró szinte azonnal visszavonta a próbaidejét, és fél év börtönt adott helyette, amit Nyugat-Virginiában kellett volna letöltenie. A rappernek nem igazán tetszhetett az ítélet, mivel tavaly áprilisban inkább kihagyta a börtönbevonulást, hogy azán szövetségi ügynököknek kelljen letartóztatniuk.

A sok dráma következtében a rappernek azóta „megadás elmulasztása” miatt kellett ismét bíróság elé állnia. Ez vezetett ahhoz, hogy februárban bűnösnek vallotta magát, azóta pedig az új ítéletére várt. Most úgy tűnik, Dugg sorsa megpecsételődött. A Detroit News szerint 42 Duggot egyéves büntetéssel sújtották. A bíró egyértelműen példát akart statuálni a rapperel. Dugg a szabadulása után akár három évig is szigorú felügyelet alatt lesz. Ezen kívül egy nagy összegű, 20 ezer dolláros pénzbüntetést is ki kell majd fizetnie, miközben távol kell tartania magát az illegális drogoktól.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés