Kövess minket

Film

CGI-jal fejezik be DMX utolsó filmszerepét

Megosztva

DMX nem fejezte be az utolsó, Doggmen című filmszerepének felvételeit, így a készítők arra a döntésre jutottak, hogy a rapper digitális másával helyettesítik a hátralévő jeleneteket.

A hírt a film egyik főszereplője, Tara Reid árulta el Allison Kugel újságírónak. DMX áprilisban kapott váratlanul szívrohamot egy túladagolás után, majd a kórházban életét vesztette, a producerek pedig azóta gondolkodtak, hogy mi legyen pontosan a film sorsa, így, hogy X-nek még lettek volna további forgatási napjai. A megoldás a CGI lesz.

A film címe Doggmen. Ez DMX utolsó filmje, és igen érdekes lesz, mivel nem fejezte be, így az fog történni, amit Paul Walkerrel csináltak anno a Halálos iramban 7-nél. Rárakják az arcát valaki másra, és teljesen olyan lesz, mintha ő lenne, tiszta őrület” – mondta Reid.

Már csak az utolsó pár jelenet hiányzott tőle a filmből, ott használják majd ezt a technikát. Hihetetlen, és tényleg igazinak ha” – tette hozzá, majd kiemelte X kvalitásait. Reid szerint X nem csak egy nagyszerű rapper és színész volt, de egy igazi költő. A Doggmen az imdb szerint egy akció-thriller lesz, DMX és Tara Reid mellett a korábbi börtönviselt modell, Jeremy Meeks is szerepel majd benne.

(HipHopNMore)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés