Kövess minket

Sport

Hosszú Katinkát is meglepte a 100 méter háton nyújtott teljesítménye

Hosszú Katinka tudta, hogy ha „összerakja” az úszását, akkor érmes lehet 100 méter háton, de nem az aranyra gondolt, amelyet végül megnyert a riói olimpiai úszóversenyeinek harmadik versenynapján.

Megosztva


„Beszéltük Shane-nel (férje és edzője Shane Tusup), nagy hibám volt az előfutamban és az elődöntőben is, hogy nem használtam ki a rövidpályán már jól működő kidelfinezésemet. Tudtam, hogy ez az, amit még hozzá tudok adni, ugyanakkor nem tudtam, hogy a többiek mennyit adtak ki magukból”
– nyilatkozta a riói éjszakába nyúló sajtótájékoztatóján a kétszeres olimpiai bajnok, aki minden idők második legjobb idejével, 58.45 másodperccel nyerte a finálét.

Hosszú – aki a nyitónapon 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal győzött – megjegyezte, természetesen cél volt ebben a számban is a minél jobb szereplés, de erre nem számított. „Mondtam, hogy száz méter háton bármi megtörténhet. Itt elég egy apró hiba és vége, nincs idő javítani. Ugyanakkor tudtam, hogy ha minden összejön és össze tudom rakni az úszásomat, akkor érem lehet, de nem gondoltam, hogy arany.”
A 27 éves magyar versenyző elmondta, mindkét győzelme különleges számára. „Mindennek megvan a maga szépsége, a 400 méter vegyes győzelmem olyan volt, amiről álmodtam is. Milyen jó is lenne, ha ötven méterrel a vége előtt már olimpiai bajnoknak lehet mondani valakit, mint Egerszegi Krisztinát. Viszont azért ez is nagyon érdekes, amikor a végén kell izgulni picit.”
Hosszú a következő versenynapon a 200 méter pillangó előcsatározásaiban szerepel, majd az esti programban várhatóan az elődöntőben, valamint – biztosan – a 200 méter vegyes fináléjában áll rajthoz. Utóbbiban világbajnok és világcsúcstartó. Megjegyezte, majd még átbeszélik a programot, hiszen ma nem volt egyszerű dolga a 100 méter hát döntője után a 200 méter vegyes elődöntőjében, ahol a második időt megszerezve jutott tovább.

Hosszú – aki kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy még bőven van benne tartalék – a magyar úszósport 27., Rióban pedig Szász Emese sikere után a magyar küldöttség második és harmadik aranyérmét szerezte meg.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés