Kövess minket

Pop

Justin Timberlake az Eurovíziós Dalfesztivál sztárvendége!

Justin Timberlake fellép az Eurovíziós Dalfesztiválon (Eurovision Song Contest). A nemzetközi sztár fellépése újítást jelent a dalversenyben.

Megosztva

Az amerikai énekes május 14-én a fináléban az újonnan bemutatott Can’t Stop the Feeling című számával lép színpadra. „Ez egy fantasztikus lehetőség. Nagyon örülünk neki és boldogok vagyunk attól, hogy Justin és zenekara élőben mutathatja be új szerzeményét.” – nyilatkozta az idei show producere, Sven Stojanovic.


Justin Timberlake ezt a nagyszerű lehetőséget főként annak köszönheti, hogy a dalverseny fokozatosan nemzetközi vizekre evez. Múlt éven a versenyzők között szerepelt Ausztrália, aki 196 pontjával az ötödik helyen végzett. Sokan azt hitték, hogy ez egyszeri szereplés lesz, de az ausztrálok idén ismét bekapcsolódnak a versenybe, melynek egyik legnagyobb újítása, hogy most már az USA-ban is sugározni fogják. A szervezők célja, hogy felkeltsék a tengerentúliak érdeklődését, ezért is vetik be JT-t, aki slágergyanús számával lép majd a pódiumra.

A tavalyi versenyt a svéd Švéd Måns Zelmerlöw nyerte, melynek köszönhetően a dalok idén Stockholmban csapnak össze. Az első megmérettetésre május 5-én, a másodikra pedig május 12-én kerül sor, de a győztes neve csak a hétvégére fog kikristályosodni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés