Kövess minket

Hiphop

Necro 3 évig nem teheti be a lábát Svájcba!

Egy klubban tört ki verekedés, melynek a brooklyn-i emszí tevékeny részese volt.

Megosztva

„K*baszott Svájc,” – így zárja le Necro azt a Facebook posztot, melyben tudatja a világgal, hogy egy verekedés miatt 100 órát töltött előzetes letartóztatásban Zürichben, majd miután leléphetett a fogdából, a svájci hatóságok felszólították, hogy hagyja el az országot a lehető leghamarabb.

A posztban az emszí, polgári nevén Ron Braunstein, leírja, hogy a bunyó során négy embert vert ájultra, kiverve a fogaikat is. A balhé, a Komplex 475 nevű éjszakai mulatóban történt, ahol Necro testőreivel és fellépő társával, Mr.Hyde-al bulizott. Egy svájci lap közlése szerint, az IBS nevű helyi rap-csapat belekötött a sztárba, ekkor csattant az első pár pofon. Necro haverjai is pillanatokon belül ott teremtek és kezdetét vette a tömegverekedés, ami a fentebb említett áldozatokkal járt az emberkedő svájciak számára. Necro, egyébként önvédelemre hivatkozik és nem tartja magát bűnösnek.

Beszámolók szerint 6 embert kellett kórházba szállítani különböző sérülésekkel. Az IBS egyik tagját szintén előállították, majd szabadon engedték.

Érdekes történet, a bunyó pár pillanatáról felvétel is készült, amit itt tudtuk megnézni.  Azt, hogy ki-kivel van, azt nem könnyű megállapítani, de az ütések tisztán kivehetőek:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés