Kövess minket

Aztaa

Perekre számít a HIV-pozitív Charlie Sheen

Polgári perek sorára számíthat a HIV-pozitív Charlie Sheen, ám a kaliforniai törvények a filmcsillagnak kedveznek, mivel a szexuális úton történő megfertőzést mint bűncselekményt nehéz bizonyítani.

Megosztva

CharlieS1118
Fotó: Getty / Europress

Az 50 éves amerikai színész az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában azt mondta, „lehetetlen”, hogy bárkit is megfertőzött a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően.

A műsor egyik házigazdájának, Matt Lauernek a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelete, „biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés”.
A Los Angeles-i rendőrségnek és megyei ügyészségnek nincs tudomása olyan bűnügyről, amely a fertőzöttségének már tudatában lévő Sheen szexuális tevékenységével lenne összefüggésben.
A kaliforniai törvények értelmében, ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, akkor a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése.    

„Ez olyan állam, ahol meg kell próbálnod bántani valakit. Az, hogy az állapotodat eltitkolva létesítesz szexuális kapcsolatot valakivel, még nem számít bűnténynek az itteni törvények szerint” – mondta Scott Burris, a Temple Egyetem jog és közegészségügyi professzora.

„Ha olyasvalaki érintett egy ilyen ügyben, akiről köztudott, hogy gazdag szexuális életet él, akkor könnyen lehet azzal érvelni, hogy a felperes is túlságosan hanyag volt, amiért nem ragaszkodott a védekezéshez vagy valószínűleg mindketten vállalták a szexuális úton terjedő betegséggel való megfertőződés kockázatát” – magyarázta Burris.
    

Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásnak. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását. Egyelőre nem tudni, hogy A szakasz és a Tőzsdecápák sztárja készül-e bármilyen jogi lépést tenni korábbi zsarolói ellen. Sheen ügyvédje nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésre.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés