Kövess minket

Hiphop

Rapperek, akik a koronavírus idején sem felejtettek el segítő kezet nyújtani

YG védőfelszerelést oszt, Eminem ételt küld a kórházakba, míg JAY-Z a börtönökbe küld maszkokat.

Megosztva

Forrás:

A koronavírus járvány amerikai terjedésével jó pár híresség felajánlotta már a segítségét a rászorultaknak, illetve az egészségügyben dolgozóknak, és ez alól a rapperek sem kivételek. 

Future non-profit szervezete, a FreeWishes Foundation már március végén kapcsolt, és egy atlantai varróklubbal összeállva maszkokat kezdtek el gyártani a fertőzöttekkel kontaktba lévő orvosoknak és egyéb egészségügyi dolgozóknak. A program nevét a rapper híres „Mask On” száma adta.

A New Orleans-i OG, Master P április elején jelentette be, hogy a Team Hope NOLA nevű szervezetén keresztül a szülővárosának idős lakóit szeretné segíteni azzal, hogy alapélelmiszereket, kézfertőtlenítőket, és egyéb tisztálkodási szereket juttat el hozzájuk. A programban mindenki részt vehet, aki 60 év feletti, és bizonyítottan New Orleans-i lakos.

Birdman konkrétan felajánlotta, hogy átvállalja a járvány miatt nehéz helyzetbe került New Orleans-i lakosok albérleti díját.

A koronahimnuszért felelős Cardi B a Fashion Nova márkával közösen osztott szét 1 millió dollárt a rászorultak közt, ezer dolláros csomagokra leosztva. Később pedig 20 ezer adag ételt küldött a New York-i egészségügyi dolgozóknak.

[instagram]B-u0w9Xg1OJ[/instagram]
Szerencsére olyan is volt, aki a rendszeren kívüliekre is gondolt, JAY-Z és Meek Mill közös erővel juttattak el 100 ezer arcmaszkot a bronxi Rikers Island börtönbe, másik két intézmény mellett. Tették mindezt ráadásul pont akkor, mikor egyre több hír érkezett arról, hogy a börtönökben elszabadult a koronavírus, a hatóságok pedig nem igazán foglalkoznak megfelelően a biztonsággal és a megelőzéssel. JAY-Z ezen felül Rihannával közösen ajánlott fel 1 millió dollárt a károk enyhítésére, míg Meek Mill a Rolls-Royce Phantomját árverezte el, hogy a befolyt összegből a rászorulókat segítse.

[instagram]B-hKF8jjyG-[/instagram]
Quavo a Migosból is jótékonykodott. Adománygyűjtést indított, amihez a rajongói segítségét is kérte. Egy non-profit szervezettel közösen pedig maszkokat, arcpajzsokat, és egyéb védőfelszereléseket küldött az orvosoknak, nővéreknek.

DJ „Another One” Khaled 10 ezer maszkot küldött a Miami és New York-i kórházaknak, szintén egy non-profit szervezettel együttműködve. 

Slim Thug maga is elkapta a vírust, de már jobban van, és hálából ezer kézfertőtlenítőt ajánlott fel a houstoni rendőröknek és buszvezetőknek.

Houstonnál maradva, Megan Thee Stallion az Amazon Music-kal összefogva segítette ki a város egyik idősek otthonát pénzzel és tabletekkel.

[instagram]B-pYliulB85[/instagram]
Texasi G, Trae Tha Truth eközben 4 ezer maszkot ajándékozott a houstoni Methodist kórháznak, de jutott belőle a Harris megyei börtönnek is, miközben Bun B ezer houstoni családot látott el élelemmel.

Ja Rule a hajléktalanokra gondolt, mikor a zsebébe nyúlt, 3 ezer maszkot küldött a New York-i hajléktalan szállókra.

A dollármilliomos Diddy egy Instagram Live keretében gyűjtött pénzt, 3,7 millió dollárt pontosan, miközben Drake, Wiz Khalifa, Timbaland, és még sokan mások feltűntek a jótékonysági streamben.

Snoop Dogg 1 millió vegaburgerrel segítette ki az egészségügyi dolgozókat, tette mindezt a Beyond Meat-tel közösen.

Drake felajánlotta, hogy az adakozó rajongói közül egy szerencsés utazhat a privát repülőgépén, és együtt bulizhat a rapperel Los Angelesben.

[instagram]B_CFG8EF7dz[/instagram]
2 Chainz az Escobar nevű étterméből szállított ebédet egy atlantai kórházba.

Kanye West a kedvenc gyorséttermével, a Chick-fil-A-vel közösen 300 ezer fogást osztott szét a Los Angeles-i rászorultak közt.

YG 10 ezer dollár értékben juttatott el segélycsomagokat a Los Angeles-i kórházaknak, melyben voltak maszkoktól kezdve a pelenkákig sok minden.

Lil Dicky 800 ezer dollárt ajánlott fel részben a koronavírus elleni küzdelemre, részben a globális felmelegedés elleni harcra.

Végül itt van Eminem, aki a „Lose Yourself” agyonmémelt ‘Mom’s Spaghetti’ szövegére utalva több rakomány tésztát és paradicsomszószt küldött a detroiti kórháznak.

Reméljük a lista egyre csak bővül majd.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés