Kövess minket

Rock

Skunk Anansie új albuma a napokban robban

Erős lesz a 2016 is, és még nem értünk a végére 2015-nek sem, lehet még meglepetés abban a puttonyban! Mint ahogy a Skunk Anansie-nak is az lesz az új albuma. Szerencsére ezzel más bandák is így vannak, és sorra ontják magukból az új albumokat, ami azt is jelenti, hogy 2016-ban elindulnak szépen turnézni.

Megosztva

GettyImages 89579911Fotó: Getty / Europress

Nyálazzuk át egy kicsit a meghatározó történelmüket. Igen, ez a zenei múlt már történelemnek számít, főleg, hogy nekik sikerült nyomot hagyni, méghozzá egy elég meghatározó módon az alternatív zenei életben.

[vembed youtube=”xEp8yJPjedU” ]

1994-ben alakultak, és zenéltek egészen 2001-ig, amikor is úgy gondolták, hogy telítődtek az eddigiekkel, és külön próbálnak szerencsét. A Weak című számukkal kerültek a 90-es években a ranglisták élére.

https://www.facebook.com/OfficialSkunkAnansie?fref=ts

A külön töltött időszak 2009-ig tartott, amikoris meglepetésszerűen kihoztak egy új számot, és el is kezdtek turnézni azon a nyáron, már az új albumukkal. Stílusosan robbantak vissza a köztudatba, és olyan érzés, mintha ez a 8-év szünet, egy akkora pihenő lett volna, hogy már sosem oszlanak fel. Teljesen fel vannak frissülve, minden koncertjüket áthatja a zene szeretete, és hogy már nem ma kezdték, így profin végig tudják csinálni az egészet remek látványelemekkel kiegészítve, na és ami a legfontosabb, hogy ők még érzik, és igazán tudják, hogy hogy kell lenyomni egy koncertet. Bennük van a rock’n’roll, és így is viszik végig az összes fellépésüket, albumukat.

[vembed youtube=”PuNxpykpRo0″ ]

Most is ez a nagy hír, hogy nemsokára kijön egy újabb korong Anarchytecture – névvel, és 2016-ban felpörgetik a koncert turnéjukat. Naprakész és friss infókért katt az oldalukra, vagy tessék őket követni a facebook-on. A rajongóknak készítettek is elöljáróban egy fiktív albumborítót, de megígérték, hogy nemsokára kijön az igazi is! Remegve várunk mindent, főleg az esetleges újabb magyarországi koncert lehetőségét!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés