Kövess minket

Aztaa

Stand-up függő lett a humoristaként nemrég bemutatkozó Danny Brown

Megosztva

„Na ja, még rengeteget kell dolgoznom ezen, de őszintén mondom, a függője lettem. Neki is veselkedek, amint hazaértem. Köszönöm mindenkinek a bátorító szavakat, nagy szükségem volt rájuk, hiszen 4 ezer ember előtt stand-upolni, nem éppen egyszerű mutatvány. Egy percet sem aludtam a fellépésem előtt” – írta tegnap, két azóta törölt Twitter posztjában Danny Brown, aki elsősorban rapperként élt a köztudatban eddig, ám most könnyen lehet, hogy új „megélhetés” után néz, méghozzá a showbiznisz világán belül.

A detroiti előadó magyar idő szerint pénteken esett át a stand-upos tűzkeresztségen a Texas-államban fekvő Huntsville városában, ahova barátja és egyben mentora, a híres komikus, Hannibal Buress meghívására érkezett, amolyan felvezető számként. A műsor olyan jól sikerült, hogy Danny már a folytatást tervezi, habár konkrétumokat egyelőre nem hozott nyilvánosságra ezügyben.

Arról egyébként korábban is többször beszélt, hogy egészen pici gyerekkorától kezdve roppant fontos szerepet játszik a humor az életében. Ha például általános iskolás éveiben valaki megkérdezte tőle, hogy mégis mi lesz majd belőle, ha felnő, rendszerint azt válaszolta, hogy rapper. De mivel ezen kijelentésén sokan csak mosolyogtak, idővel már csak annyit bökött oda, hogy humorista lesz. Egészen addig működött a dolog, míg az egyik tanára megkérte, hogy mondjon egy viccet az osztálya előtt. Egy leendő komikusnak ez egyáltalán nem jelenthetett volna problémát, ám Danny lefagyott, és némi képzavarral élve, totál fel is sült. Ezt követően már humorista sem igazán akart lenni.

A rapben ellenben hamar feltalálta magát: ötödik nagylemeze 2019-ben látott napvilágot uknowhatimsayin¿ címmel, ennek folytatása pedig – elviekben – már teljesen kész, csupán a kiadásra vár.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés