Kövess minket

Események

WAMP – A kedvenc karácsonyi vásárod harmadik vasárnapja

December 20-án vár az ünnepek előtti utolsó WAMP – A kedvenc karácsonyi vásárod harmadik vasárnapja

Megosztva

December 20-án ebben az évben utolsó alkalommal jelentkezik Budapest kedvenc dizájnvására. Ismét rekordszámú alkotó vár, hiszen majd 250 kiállító varázsol pezsgő vásári forgatagot a Millenáris B csarnokába. A szervezők, ahogyan az adventi időszakban mindig, ismét megnyitják a B csarnok galériáját, így két szinten tobzódhatsz a legmenőbb formatervezett tárgyak és gasztrotermékek között.

A választék zavarba ejtően gazdag, ezért most arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk milyen tárgyakat szerezhetsz be a WAMP-on. Nem márkákra fókuszálunk, inkább termékcsoportokkal szeretnénk inspirációt nyújtani a tökéletes meglepetés beszerzéséhez.

A WAMP-on hagyományosan sok divattervező van jelen. Kínálatukban a kényelmes, sportos öltözetektől kezdve az ünnepekhez is jól passzoló különleges, sőt extravagáns darabokra is lelhetsz. A választék hatalmas, fiúknak, lányoknak, gyerekeknek sőt újszülötteknek is találhatsz újdonságot, izgalmas, másutt nem kapható modelleket. A ruhák mellett persze kiegészítőket is választhatsz. Keress akár elegáns bőrtáskát, vagány printelt dekorral készültet, trendi tornazsákot, praktikus hátizsákot vagy esti alkalmakra tökéletes clutch-ot biztos, hogy megtalálod azt, amire már régen vágysz. A megjelenésed egy ékszerrel bármikor feldobhatod és ajándéknak sem utolsó. A WAMP-os tervezők között nemesfémekkel dolgozó ötvösök és kreatív bizsukat készítő alkotók egyaránt megtalálhatók, ők jellemzően bőrrel, üveggel, gyöngyökkel, porcelánnal, s más izgalmas matériákkal dolgoznak. Ha inkább egy vagány kalapra, kendőre, kézzel festett selyemsálra vagy mintás harisnyára vágysz, azt is beszerezheted.

Karácsony táján slágerterméknek számítanak a jövő évi teendők és tervek vezetésére szolgáló határidőnaplók, noteszek, füzetek. A WAMP ebből a szempontból valóságos mennyország, hiszen egy tucatnál is több alkotó kizárólag szépséges papírtermékekkel vár majd.

Az otthon szépítéséhez is találsz a vásárban néhány szuper kelléket. Egy mécses bármilyen ünnepi asztalt, vagy szobasarkot meghitté tesz, egy-egy új karácsonyfadísszel pedig érdemes minden szezonban kiegészíteni a már meglévő kollekciót. Egy jól eltalált grafika, nyomat stílusos párna pedig otthonossá és személyessé varázsolja a teret, legyen az a sajátod, vagy a megajándékozotté. Ha konyhai kiegészítőt keresel akkor is jó helyen jársz, hiszen tucatnyi keramikus és textiles kínál ízléses és harmonikus tálakat, tányérokat, bögréket, s más kiegészítőket, sőt vicces vágódeszkákat is kaphatsz.

Jónéhány márka kifejezetten gyerekek számára tervez. A gyerekruhákon túl, bababszobai textilek és más apróságok is várnak, s ha valamilyen nem megszokott játékokat keresel szintén érdemes körülnézned a WAMP-on. Találsz itt textilfigurákat, gyerekékszereket, babákat, társasokat, egyéb kreatív játékokat és máshol nem kapható igényes mesekönyveket is.

Ha az ünnepi menüt egészítenéd ki néhány különleges gasztrotermékkel, jobb helyet nem is választhatnál a kóstolásra, vásárlásra. Finom lekvárok, szószok, szörpök és dzsúzok mellett különleges mézekre, teákra és fűszerekre is lecsaphatsz, ha pedig édességek után kutatsz a fantasztikus csoki felhozatalban is érdemes elmerülni. Lesznek különleges sajtok és felvágottak, s néhány csúcsgasztronómiai terméket is felfedezhetsz a roskadásig megpakolt standokon.

Abban az esetben, ha inkább a főzéshez keresel inspirációt, vadonatúj szakácskönyvek lesznek segítségedre abban, hogy új ízekkel örvendeztesd meg a vendégeidet.

 

WAMP a kedvenc karácsonyi vásárod!

2015. december 20. 10.00-18.00

Millenáris B csarnok

A belépés 500 forint, amely levásárolható.

További információt itt találsz!

 

 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés