Kövess minket

Bulvár

Zac Efron a Google függője volt

Zac Efron megmutatta, hogy bármire képes annak érdekében, hogy legyőzze függőségét.

Megosztva

Nem a drogról vagy az alkoholról van szó, ezt a témát már két éve lezárta, amikor őszintén beszélt arról, miként küzdött meg a tudatmódosító szerekkel. Ez egy másik függőség volt, úgy hívják: Google. A kisportolt testalkatú sztár egy időben mindig úgy kelt, hogy rögtön előkapta a laptopját, ráguglizott saját magára, és ha valaki rosszat írt róla, el volt rontva az egész napja. A trollok pedig mindenhol ott vannak. „A kényszeres guglizás teljesen elhatalmasodott rajtam, folyton azzal foglalkoztam, mit gondolnak rólam mások – meséli a sztár. – A végén már szinte nem is voltam önmagam. Állandóan attól féltem, bármit teszek, azonnal írnak róla valamilyen szörnyű kommentet, és végem. Nagyjából három éve hirtelen és drámai módon leszámoltam ezzel a szokásommal. Ugyanis rájöttem, ha azzal foglalkozom, mit gondolnak rólam mások, nem élhetem a saját életem.”


Zac Efron
legújabb filmje, a Rossz szomszédság 2 múlt héten került a hazai mozikba. A korhatáros vígjáték nálunk csaknem 55 millió forint bevételt termelt az első hétvégéjén. A Rottentomatoes kritikai portálon kedvező összminősítést kapott (66%), a nagyközönség pedig 96%-os arányban kíváncsi rá.

Efron jövőre a Baywatch moziváltozatában domborít majd Dwayne Johnson és David Hasselhof, valamint temérdek piros fürdődresszes bombázó oldalán.

Forrás: UIP

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés