Kövess minket

Film

Még be sem mutatták, már is betiltották a Deadpool filmet

Nem tudják, mit hagynak ki a kínaiak.

Megosztva

A kínaiak mindig is konzervatívak voltak. Idén azzal, hogy szinte egy időben mutatták be a Star Wars új részét az amerikai premierrel együtt, hatalmas előrelépést tettek a fejlődés irányába. Azonban most úgy döntöttek, hogy egy népszerű képregényhős filmjét inkább kihagyják a kínai mozikból.

A Deadpool című filmet, amelyben Ryan Reynolds a főszereplő, február közepén mutatják be Amerikában és Magyarországon is. A kínai filmszövetség az előzetes trailerek alapján úgy döntött, hogy a film túlságosan is erőszakos, sok benne a meztelenség, és rossz hatással lenne a fiatalokra.

Ez csak abból a szempontból probléma, hogy az Egyesült Államok után Kínában van a legtöbb mozi, és tartalomgyártásban is a dobogó második helyén tartózkodnak. Szerintünk a Deadpool film az idei év egyik legnagyobb durranása lesz, így nagyon rossz döntést hozott a kínai kormány. Mi azért várjuk!

[vembed youtube=”ZIM1HydF9UA” ]

 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés