Kövess minket

Film

Tizennyolcas karikát akarnak tenni a dohányzós filmekre

A WHO korhatárossá tenné azokat a filmeket, melyekben dohányoznak.

Megosztva


Az Egészségügyi Világszervezet a dohánycégek hirdetéseinek utolsó bástyáinak tartja a filmeket. 2014-ben a hollywoodi filmek majdnem felében mutattak dohányzó szereplőket, a Transformers: A kihalás korában például még egy robot is rágyújtott – írják legújabb, Dohánymentes filmek című tanulmányukban. Nagy Britanniában az elmúlt 15 év sikerfilmjeit megvizsgálva már 70% volt az arány a dohányzás javára.

A dohánytermékek nyílt reklámozása már a legtöbb országban tilos, ám a filmekben vagy magazinokban ábrázolt dohányzó emberek nem esnek ebbe a kategóriába. A WHO szerint ezt ki is használjáka cégek az új dohányosok toborzására, egy korábbi tanulmány szerint ugyanis sokan a filmekben látott dohányzás miatt szoknak rá a cigire. A dohánycégek erre azzal válaszoltak, hogy senki nem fizet érte, hogy a filmben rágyújtson a szereplő.

A Nagy-Britaniában a filmek korhatáros besorolását végzó BBFC nem ért egyet azzal, hogy minden filmre azonnal 18-as karikát kell tenni, ahol egy szereplő rágyújt, ám az olyan jeleneteknél, ahol a dohányzás pozitívumként van feltüntetve, már szükséges lehet a szigorítás a besorolást illetően. James Cameron, az Avatar rendezője például azt mondta, amikor számonkérték rajta, hogy egy fiataloknak szóló filmben nem kellene dohányzást mutatni, hogy a dohányzással kifejezetten negatív példát akart állítani, egy antihős kezée adva a cigit, ezáltal rossz tulajdonságokkal összekötve (nem törődik a testével stb.). Az mindenesetre biztos, hogy a kérdés még sok vitát fog felvetni a közeljövőben, mielőtt bármilyen szabályozás is születik róla.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés