Kövess minket

Hiphop

,,A két dolog csak együtt működik!” – avagy, mi is az a Szupercsillagparaszt?

,,A két dolog csak együtt működik!”- Így hangzik Mikee Mykanic és Ketioz közös számából, a No Good névre hallgató muzsikából az első mondat.

Megosztva

szupercsillagparaszt

Talán már a közönség, akkor tűkön ült és várta, egy akkor még meg nem jelent albumnak a születését – amit még a jövőből jött Mikee sem vágott, nemhogy Ketioz – amit ez év, október 16.-án a Hanyag Eleganciába világra hoznak SZUPERCSILLAGPARASZT néven!

A közös munkakedvet AZA teremtette meg, akinek tervei között szerepelt a fiúk fúzionálása, persze azon felül, hogy a két rappernek több közös zenéje is van, illetve vita tárgya nem lehet, hogy stílusukban sem sokban térnek el egymástól! A Hanyagban lesz az első állomás, amit másnap Győr követ. Itt lehet találkozni Azával, Ketyóssal és Mikee-val, na és persze a szerzeményekkel, amit természetesen meglehet vásárolni. A dolog pikantériája, hogy a lemezt önszántukból nem tervezik feltölteni az internetre, úgyhogy aki nem tud várni, az mindenképp szerezzen be egyet vagy többet! A kiadvány tizenhárom számot fog tartalmazni, amit Aza, Snowgoons és C-Lance kovácsolt össze nekik.

A Dragon Ball imádóinak ismerősen csenghet a szuper csillagharcos kifejezés, nem beszélve arról, hogy már messziről kiszúrható az albumborítóról, az óriásmajom Saiyan és Son Goku varázsfelhője, amin nem mellesleg Ketioz szörfözik. Sajnos az album ettől még nem a Dragon Ball-on alapszik, de rajongó révén a két rappertől, így is kapunk egy számot a japán sorozat témájával. A grafika egyébként a Grindesign és Rawde keze munkáját dicséri.

Tehát október 16-a, Scarcity BP Ketioz & Mikee Mykanic, SZUPERCSILLAGPARASZT. Kíváncsian várjuk!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés