Kövess minket

Hiphop

Egy keresztény anyuka kiakadt Vince Staples szövegein, az internet nekiesett, de a rapper megvédte a nőt

DRÁÁÁÁÁMA!

Megosztva

A hip hop zene sosem a családbarát szövegeiről volt ismert, ezért a sokszor nehéz körülmények között felnőtt vagy rossz környékről származó utcagyerekek szövegeit nem feltétlenül értik vagy fogadják el a rágógumipophoz szokott tömegek. A kulturális különbségek tehát újra és újra kiütköznek az amerikai társadalomban, nemrég egy ismeretlen anyuka akadt például ki Vince Staples egyik tavalyi számára, a reakcióját pedig egy 11 perces videó formájában osztotta meg a világgal. A szóban forgó dal a Norf Norf.

[vembed youtube=”mb6Jc4juSF8″ ]Az anyuka elmeséli, hogy az egyik (általa korábban sosem hallgatott) rádióadón hallotta a dalt és annak ellenére, hogy a káromkodásokat kicenzúrázták ő attól még értette mit mond Vince és felháborítónak tartja a szövegeit. A nő ezután felolvasta a teljes dalszöveget (beleértve a niggázásokat is), miközben a könnyeivel küszködött és imádkozásra szólította fel a nézőket a gyerekek érdekében, akik ilyen zenén nőnek fel. Az édesanyát többek között felháborította az, hogy a szövegben többször is feltűnik a „ribanc” szó, valamint az, hogy Vince azt rappeli, hogy még senki elől nem futott el életében, kivéve a rendőrséget.

Az internet természetesen nem vette lazán az esetet miután a videót iszonyat sokan megosztották és a nőt zagyvaságokat beszélő valakinek állították be, ami részben igaz is, mivel a monológját azzal kezdi, hogy mikor ő volt fiatal, akkor még Britney Spears, Christina Aguilera, Backstreet Boys, és NSYNC ment a rádióban, nem ez a „szenny”. És mivel az internetről beszélünk, ezért persze, hogy nem kellett sokat várni egy remix megérkezéséhez. 

[vembed youtube=”Dhsl2Jvk9PI” ]Mielőtt viszont még ízekre szedték volna az aggódó és az esetet vészesen túlreagáló anyukát a rapper rajongói, Vince gyorsan pontot tett az ügy végére.[highlight]„Nem tudok mit mondani a videóról, nem gondolom, hogy vicces lenne. Nem helyes valakit azért támadni, mert van véleménye, pláne nem helyes a hite miatt támadni valakit. Aki ilyet tesz az gyerekes. Már így is túl sok súrlódás van fehérek és feketék között az országban, félreértések miatt. Én úgy látom, hogy ez a nő nem rasszista és nem is egy gonosz ember.”[/highlight]Mi már csak annyit tennénk hozzá, hogy báááárcsak nálunk is a Norf Norf menne a rádióban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés