Kövess minket

Kult

Nyílt levélben tiltakoznak magyar zenészek az MR2 Petőfi irányváltása ellen

Közel 150 szakmabeli írta alá.

Megosztva


Az elmúlt időszakban nagyon sokan megkerestetek bennünket, zenészeket, szerzőket, zeneipari szakembereket, klubok, fesztiválok szervezőit – aggódva, kétségbeesetten, néhol már-már dühösen a Petőfi Rádióban történt változások miatt. A legtöbben arra ösztönöztetek minket, hogy próbáljunk meg mi valamit tenni az utóbbi időben a rádióban tapasztalható negatív tendenciák ellen.” – ezzel a felütéssel indul az a nyílt levél, melyet magyar zenészek, szórakozóhelyek és fesztiválok adtak ki az MR2 Petőfi Rádió-t érintő változásokra reagálva.

A levelet közel 150 szakmabeli támogatásával együtt adták ki, többek között olyan populáris előadók vannak a listán, mint a Quimby, Kiscsillag, Neo, Punnany Massif, Wellhello vagy éppen olyan rendezvények, mint a Sziget, Balaton Sound vagy az EFOTT. A céljuk, hogy felhívják a közmédia illetékeseinek a figyelmét több százezer hallgató véleményére, akik nem értenek egyet a rádió stílusváltásával.


„Aggódunk, mert szeretnénk, ha az eljövendő generációk új zenekarainak felemelkedését is ugyanúgy tudná segíteni a Petőfi, mint tette azt az elmúlt években.”

Az Index megkereste az MTVA sajtóosztályát is, hogy mit gondolnak a levélről. A válaszban a közmédia úgy reagált: „A nyílt levélről azt gondoljuk, hogy az a szűk üzleti kör fűti a magyar könnyűzene e szegmensét, akik eddig nagy haszonélvezői voltak a Petőfinek (épp ezért is válhatott a Petőfi egy zárt kultúrgettóvá). Pont ezért kellett kinyitni a kapukat, és sokkal több magyar zenei előadót rotálni az adásmenetbe” – folytatódik a közmédia válasza. Kobza levelében arról is ír, hogy a Petőfi továbbra is a magyar könnyűzene nagyszínpada marad”

A teljes nyílt levelet itt lehet elolvasni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés