Kövess minket

Pop

Marky Ramone: a rajongók ma is a Ramones-számokat akarják hallani

A rajongók ma is a Ramones-számokat akarják hallani, azok a dalok túl jók ahhoz, hogy ne játsszuk őket – közölte az MTI-vel Marky Ramone, az egykori legendás punk rock csapat, a Ramones dobosa, aki mostani formációjával, a Marky Ramone’s Blitzkrieggel kedden Budapesten, az A38 hajón zenél.

Megosztva

  ramoneFotó: Getty / Europress

 „Mostani turnénkon valamennyi klasszikus Ramones-számot eljátsszuk, több mint 30-at, és természetesen megállás nélkül, ahogy a Ramones csinálta. Ma is imádok turnézni, koncertezni és amíg az egészségem engedi, folytatom” – fogalmazott a zenész, aki e-mailen válaszolt az MTI kérdéseire.
    A New York-i Ramones a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara. A nyers, lecsupaszított, kétperces számokat produkáló punk-rock csapat 1974 és 1996 között 2293 koncertet adott, és számos olyan felvételt készített, amely a könnyűzene történetének fontos része: ilyen például a Blitzkrieg Bop, az I Wanna Be Sedated, a Rock ‘n’ Roll High School vagy a Psycho Therapy.
    A zenekar alapítói közül ma már senki sem él: az alkohollal és kábítószerrel átitatott történet áldozatai közül Joey, az énekes 2001-ben, Dee Dee, a basszusgitáros 2002-ben, Johnny, a gitáros 2004-ben, a magyar származású Tommy Ramone (Erdélyi Tamás) tavaly hunyt el. A 63 éves Marky Ramone (Marc Steven Bell) 1978 és 1983, majd 1987 és 1996 között volt az együttes dobosa.
    „A Ramones üzenete ugyanaz, mint 40 évvel ezelőtt: játssz élőben, légy őszinte magadhoz és a rajongókhoz. Ha hiszel abban, amit csinálsz, ne add fel. Sokat gyakorolj és az erőfeszítéseid nem lesznek hiábavalóak. Ha nem futsz be, akkor legalább megpróbáltad” – foglalta össze Marky Ramone a Ramones titkát.
    A zenekar még működése alatt, a nyolcvanas években legendává vált, ám soha nem volt listavezető száma Amerikában. A dobos szerint ennek elsősorban az volt az oka, hogy mindig egy-két lépéssel a zeneipar előtt jártak.
    „A producerek, a promoterek stadionzenekarokat akartak sok szólóval, elektronikával. Azt mondták, a zenénk oké, de sohasem leszünk olyan nagyok, mint mások. Kit érdekel, mi csak játszottunk és tettük a dolgunkat. Aztán beütött a grunge, feltűnt a Green Day, az Offspring és mindenki elkezdte mondogatni, hogy a Ramones volt rájuk a legnagyobb hatással. A mi pólóinkat hordták, a mi számainkat játszották. A lemezeink soha nem fogytak milliós példányszámban, de az idő minket igazolt, nem a zeneipart” – fejtette ki Marky Ramone.
    A Ramones történetéről néhány évvel ezelőtt Monte A. Melnick turnémenedzser sikeres könyvet írt, a kötet magyarul is megjelent. Marky Ramone idén januárban megjelentetett egy másikat, a saját verzióját Punk Rock Blitzkrieg: My Life as a Ramone címmel.
    „Monte jó barátom volt, de az ő könyve elsősorban mások elbeszélésein alapul, az öltözőben vagy a színpadon viszont csak mi négyen voltunk. Az én könyvemmel azt akartam hangsúlyozni, hogy bár voltak vitáink, nagyszerű időt töltöttünk együtt. Mindig a legjobbat akartuk nyújtani, mindenütt felléptünk, ahova hívtak minket és ahol Ramones-rajongók voltak. Ez az egyetlen könyv, amelyet a Ramones valamelyik tagja írt. Visszaemlékeztem a Ramones előtti időkre, amikor Richard Hell-lel, Wyne County-val zenéltem, meséltem a New York-i CBGB’s klubról, ahol elkezdtük a Ramonesszal és persze érintettem alkoholfüggőségemet is, ami miatt négy évre ki kellett szállnom a zenekarból. Talán ez is megjelenik magyar fordításban” – tette hozzá.
    Mint mondta, a Ramonesból Dee Dee volt a legjobb barátja, a könyvben számos őrült sztorit ír le, amin együtt mentek keresztül.
    Marky Ramone az MTI kérdésére hangsúlyozta, hogy az alkoholtól végleges búcsút vett, amikor 1987-ben visszatért a Ramonesba. „Addig minden jöhetett, sör, whiskey, bármi. Ma inkább üzletet próbálok csinálni az alkoholból, nemrég került a piacra a Marky Ramone elnevezésű sör, ami elég jól megy, remélem, Magyarországra is eljut”. Marky nevével egyébként tésztaszószt is forgalmaznak.
    A dobos a Ramones után számos formációt alapított, a Dee Dee-vel közös Ramainz Ramones-számokat játszott, az Intruders Marky szerzeményeit, a SpeedKings egy másfajta punkot. „Az emberek a Ramones számaira kíváncsiak, a Blitzkrieg ezért alakult. A fiatalabb rajongók soha nem láthatták élőben a Ramonest, most megnézhetik”.
    A Marky Mark’s Blitzkriegben kedden az A38 hajón a dobos mellett John Fontana énekel, Crazy Joe gitározik, Al Magno pedig basszusgitáron játszik.

(Forrás: MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés