Kövess minket

Pop

Ronan Keating új albummal jelentkezik

Az ír énekes, jövő februárban új lemezzel rukkol elő.

Megosztva


Új albuma címét, melyről a brit ITV egyik műsorában is nyilatkozott, egyelőre még homály takarja. A dublini születésű előadó, a This Morning műsorban feleségével vett részt, akivel augusztusban házasodtak össze.

„Az album munkálatai körülbelül egy évig tartottak. Ez egy nagyon fontos időszak volt számomra, hatalmas boldogság volt az is, hogy megtaláltam ezt a fantasztikus nőt. Könnyebb volt elkezdeni dalokat írni, az egész album a szívemből szól.” – nyilatkozta Ronan Keating új albumának kapcsán. A 38 éves énekes felesége elmondta, hogy férjét mindenben támogatta. „A legnagyobb rajongója vagyok és egyben a legkeményebb kritikusa is.” – jelentette ki Storm, Keating neje.
Ronan Keating, teljes néven Ronan Patrick John Keating, a Boyzone együttesnek köszönhetően vált ismertté. A banda több albumot is kiadott: Said and Done (1994), A Different Beat (1996), Where We Belong (1998), Brother (2010), BZ20 (2013) és a Dublin to Detroit (2014). Ronan Keating közben, 2000-ben elkészítette szólóalbumát, melyet több sikeres korong is követett. A When You Say Nothing at All száma a Sztárom a párom című romantikus filmnek köszönhetően vált slágerré.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés