Kövess minket

Sport

A Real Madrid és a Wolfsburg is bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé

A Real Madrid az AS Roma, a Wolfsburg pedig a Gent ellen diadalmaskodott hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcainak keddi visszavágóin.

Megosztva


A spanyol fővárosban gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő, a folytatásban aztán egyre inkább játékba lendült a hazai együttes, amely 64 perc elteltével törte fel először a római védelmet. Cristiano Ronaldo gólja után csupán négy percet kellett várnia a madridi közönségnek a második találatra, amely fölényessé tette a Real továbbjutását. Ronaldo ebben a szezonban 13. alkalommal szerzett gólt a BL-ben, pályafutása során pedig már 90. alkalommal volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Real Madrid 1987 után először nyert meg párharcot olasz riválissal szemben a kontinentális kupaporondon, s egymás után hatodszor került be a BL-ben a negyeddöntőbe.

Wolfsburgban szintén nem láttak gólt az első játékrészben a szurkolók, de aztán a hajrához közeledve egy szép támadás végén a világbajnok André Schürrle bevette a Gent kapuját, s ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharcot. A belgáknak nem volt válaszuk a német gólra, így kettős vereséggel búcsúztak a sorozattól.

A Wolfsburg története során először jutott be a BL-ben a negyeddöntőbe, amelynek sorsolását március 18-án tartják.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Real Madrid (spanyol)-AS Roma (olasz) 2-0 (0-0)

gól: C. Ronaldo (64.), J. Rodríguez (68.)

Továbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

VfL Wolfsburg (német)-Gent (belga) 1-0 (0-0)

gól: Schürrle (74.)

Tj.: a Wolfsburg, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés