Kövess minket

Sport

BL – Döntetlent játszott Dortmundban a Real Madrid, Nikolicsék ismét kikaptak

A címvédő Real Madrid 2-2-es döntetlent játszott kedden Dortmundban a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, míg Nikolics Nemanja csapata, a Legia Warszava két góllal kikapott a Sporting CP vendégeként.

Megosztva


A német és a spanyol együttes összecsapása nagy iramban kezdődött, a korai vezetés megnyugtatta a vendégeket. A házigazda a szünet előtt kissé váratlanul egyenlített a madridiak kapusa, Keylor Navas nagy hibája után. A fordulást követően mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, ezek közül a Real Madrid élt egy kínálkozó lehetőséggel az első nemzetközi kupagólját szerző Raphaël Varane révén. Már-már úgy tűnt, ez elég lesz a három pont megszerzéséhez a Real Madridnak, ám a meccs hajrájában is született egy dortmundi találat.

A magyar válogatott Nikolics kezdőként kapott lehetőséget a varsóiaknál a Sporting otthonában, és a 60. percig volt a pályán.

Az olasz bajnok Juventus könnyedén nyert a Dinamo Zagreb otthonában, míg a Premier League-ben címvédő Leicester City hazai pályán szoros mérkőzésen győzte le az FC Portót.

Eredmények:

E csoport:

AS Monaco (francia)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Glik (90+4.), illetve Hernández (73.)
CSZKA Moszkva (orosz)-Tottenham Hotspur (angol) 0-1 (0-0)
g.: Szon (71.)
Az állás: 1. AS Monaco 4 pont, 2. Tottenham Hotspur 3, 3. Bayer Leverkusen 2, 4. CSZKA Moszkva 1

F csoport:
Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 2-2 (1-1)
g.: Aubameyang (43.), Schürrle (87.), illetve C. Ronaldo (17.), Varane (68.)
Sporting Lisboa (portugál)-Legia Warszava (lengyel) 2-0 (2-0)
g.: Ruiz (28.), Dost (37.)
Az állás: 1. Borussia Dortmund 4 pont (8-2), 2. Real Madrid 4 (4-3), 3. Sporting Lisboa 3, 4. Legia Warszava 0

G csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Club Brugge (belga) 4-0 (0-0)
g.: Denswil (53., öngól), Delaney (64.), Santander (69.), M. Jörgensen (90+2.)
Leicester City (angol)-FC Porto (portugál) 1-0 (1-0)
g.: Slimani (25.)
Az állás: 1. Leicester City 6 pont, 2. FC Köbenhavn 4, 3. FC Porto 1, 4. Club Brugge 0

H csoport:
Sevilla (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 1-0 (0-0)
g.: Ben Yedder (53.)
Dinamo Zagreb (horvát)-Juventus (olasz) 0-4 (0-2)
g.: Pjanic (24.), Higuaín (31.), Dybala (57.), Semper (85., öngól)
Az állás: 1. Juventus 4 pont (4-0), 2. Sevilla 4 (1-0), 3. Lyon 3, 4. Dinamo Zagreb 0

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés