Kövess minket

Sport

Derrick Rose-t csoportos nemi erőszakkal vádolják!

A kosárlabdázó volt barátnője, kinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, azt állítja, hogy Rose és két barátja megerőszakolta őt még 2013 augusztusában. Elmondása szerint a három férfi drogot adott be neki majd elvitték egy Beverly Hills-i ingatlanba, ahol erőszakoskodni kezdtek vele.

Megosztva

derikFotó: Getty / Europress

Ebből a házból még sikerült meglépnie egy barátja segítségével a hölgynek, de itt nem ér végett a történet, legalábbis a barátnő szerint.

A három férfi, közük Rose menedzsere, állítólag nem hagyta annyiban a dolgot és betört a hölgy házába még aznap este. A felperes azonban nem emlékszik túl sok mindenre, de állítja, hogy nemi erőszak áldozata lett.

A nő azt is hozzátette, az amúgy is kellően bizarr sztorihoz, hogy amíg a Chicago Bulls játékos volt a párja, Rose többször is próbálta barátokkal vagy ismeretlenekkel grouppen partikba beszervezni, de ő mindig visszautasította az efféle lehetőségeket.

Rose és ügyvédje döbbenten áll az események előtt, ugyanis az állítólagos erőszak két évvel ezelőtt történt. Rose természetesen tagad, szerinte az egész nem több, mint lejárató kampány ellene és barátai ellen. Ügyvédje biztos abban, hogy felmentik a kosarast és abban is, hogy a nő csupán dollármilliókat szeretne bezsebelni ezzel a gyengére sikerült mesével.

Az tényleg érdekes, hogy miért most, két évvel az események után hozakodott elő az egésszel, pláne úgy, hogy valójában semmire sem emlékszik.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

(Allhiphop.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés