Kövess minket

Sport

Messi visszavonult a válogatottól, nem játszik többet Argentína csapatában!

Lionel Messi, az argentinok sztárja a labdarúgó Copa America elveszített döntője után bejelentette, hogy nem kíván többet a nemzeti együttesben pályára lépni.

Megosztva

Az FC Barcelona támadója az egyesült államokbeli East Rutherfordban rendezett, Chile elleni finálét követően hozta meg döntését, mint mondta, úgy érzi, „nem neki való” a válogatott.

„Nagyon nehéz most, nem alkalmas ez a pillanat az elemzésre” – mondta nem sokkal a mérkőzés után a 29 éves futballista, aki hibázott a büntetőpárbajban. – „Az öltözőben ülve azt gondoltam, a válogatottban ez volt számomra a búcsú, nem nekem való. Keményen küzdöttem azért, hogy bajnok lehessek Argentínával, ám most úgy távozom, hogy nem sikerült.”

Az ötszörös aranylabdás Messi 2005-ben, egy Magyarország elleni barátságos találkozón játszott először az argentin együttesben, azóta 113-szor lépett pályára a válogatottban, mellyel négy nagy tornán is döntőt játszott, nyernie azonban nem sikerült. A Copa Americán a mostani és a tavalyi tornát megelőzően 2007-ben volt ezüstérmes, míg 2014-ben a világbajnoki fináléban szenvedett vereséget együttesével.

A dél-amerikai kontinenstornán – melyen hat észak- és közép-amerikai csapat is szerepelt – a tavalyi évhez hasonlóan ismét büntetőkkel kapott ki Argentína Chilétől.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés