Kövess minket

Sport

Visszatért a pályára Natasa Kovacevic!

Az ő példája bizonyítja, hogy bárhonnan újra lehet kezdeni…

Megosztva

134362030 14354541230641n
Fotó: www.news.cn

Öt pontot szerzett Natasa Kovacevic, a Győr korábbi, a szerb Crvena zvezda jelenlegi kosárlabdázója, aki bal lábának térd alatti amputációját követően 26 hónappal, szerda este ismét bajnoki mérkőzést játszott. Ő az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen pályára lépett.

A 21 éves Kovacevic – több csapattársával együtt – 2013. szeptember 7-én sérült meg súlyosan, amikor a győri csapatot szállító autóbusz Kapuvárnál személyautóval ütközött. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a kórházban vesztette életét.

A fiatal játékos – speciális protézissel – hónapok óta készült a visszatérésre, a júniusi magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság budapesti gálamérkőzésén már pályára lépett. Azóta is edzésben volt a Crvena zvezda együttesénél, amelynek színeiben szerdán, a Studenti elleni bajnoki meccsen öt pontot dobott, együttese pedig 78-47-re győzött.

Kovacevic a 2012/13-as szezonban 14 bajnoki mérkőzésen szerepelt a belgrádiaknál, és 16,2 pontos átlagával csapata legeredményesebbje volt.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés