Kövess minket

Sziget

Hollandok és angolok jönnek a legtöbben a Szigetre

Több mint száz országból érkeznek vendégek az idei Szigetre, és a jegyeladásokból kitűnik, hogy a külföldiek közül a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból érkeznek.

Megosztva

Vető Viktória sajtófőnök elmondta, hogy a szigetlakó külföldiek harmadik legnépesebb csoportját a franciák teszik ki, őket követik Olaszország, Németország és Svájc állampolgárai. A fesztivál legtöbb résztvevőjét adó tízes listára még a távoli Ausztrália is felkerült, ahonnan jóval több mint ezren érkeztek – tette hozzá.

A jegyeladásokról szólva a sajtófőnök kifejtette, a Szigeten lévő magyar és külföldi vendégek aránya az elmúlt években nem változott, a hetijegyek javarészt külföldön fogynak, míg a napijegyeket inkább a magyarok veszik.
Vető Viktória hozzátette, a látogatók számának növekedésével párhuzamosan egyre több a magyar fesztiválozó. A szervezők szerint ez örvendetes jelenség ahhoz képest, hogy korábban arányaiban évről-évre egyre jobban a külföldiek felé billent a mérleg. A sajtóiroda munkatársai hozzátették, egy tavalyi kutatás szerint a külföldiek mintegy kétharmada először volt a Szigeten, míg a magyarok több mint fele visszatérő látogató.

Tavaly 441 ezren látogattak el a Szigetre, és idén már másfél hónappal a kezdés előtt elkelt az összes bérlet a fesztiválra. A szombati napra – akárcsak a csütörtöki Rihanna-koncertre – az összes jegy elkelt; ez azt jelenti, hogy az esti órákban a látogatók száma elérheti a 90 ezret. A szervezők számítanak további teltházas napokra is.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés