Kövess minket

Sziget

Travis Scott bebizonyította, hogy lehet jó new school rap koncertet adni

Még Budapesten is.

Megosztva

Tudom, hogy ebben az országban az a konszenzus a rap zenéről, hogy amióta 2Pac meghalt, azóta a stílus is halott és mindenki aki próbálkozik, az csak a pénzért csinálja a cirkuszt, nulla mondanivalóval és bár ez egyértelműen baromság, sajnos ezt a véleményt a new school koncertek nem igazán tudták megfordítani. 

Pedig a new school rap zene igen is rétegelt, tud okos, vicces, szexi, vagy akár menő is lenni, de tény, hogy ez élőben nálunk sokszor úgy nézett ki (egy-két underground kivételtől eltekintve), hogy a rapperek leszálltak a repülőről, elszívtak pár jointot majd adtak jobb esetben egy borzalmasan hangosított, rosszabbik esetben pedig egy hakni színvonalú koncertet. Travis Scott első magyarországi fellépésével bebizonyította, hogy ezt másképp is lehet.

[vembed youtube=”X4MSlFq8bNI” ]A legfurább az egészben, hogy semmi különleges nem történt a koncerten. A vetítésben egyszerű vizuálok voltak, égő kocsikkal, szirénákkal, teliholddal, nem voltak szokásos, és egyben felesleges klisék, mint a közönség leguggoltatása, vagy a „lássuk melyik oldal tud hangosabban üvölteni” típusú baromság. Még vendégrapperek se voltak, akik kisegítették volna Travist, csak ő és egy dj volt a színpadon, de az energia és a punk attitűd így is nagyon hamar átszállt a közönségre, ugyanis már a harmadik számnál circle pit alakult ki, amit Travis le is reagált gyorsan egy „szép, pogózzatok csak” típusú laza kommenttel, pedig megtehette volna azt is, hogy erőltetetten gerjessze a pogót, hogy ezzel palástoljon egy unott koncertet, mint sok másik előadó. Még az sem érdekelte, hogy egy best of koncertet adjon a legnagyobb slágereiből (pl. nem volt a Skyfall), helyette inkább azt játszotta amihez kedve volt, ráadásul röviden, ami ebben az esetben nem lehúzásnak, hanem összeszedettségnek tűnt. 

[vembed youtube=”yL9bRzwk0Ds” ]Ez így leírva lehet nem hangzik az év koncertjének, vagy akár csak egy sima jó koncertnek, de a legtöbb előadó annyira rá van feszülve arra, hogy a közönségnek nyújtson valamit, hogy közben elfeledkezik arról, hogy akkor működik a hangulat, ha közben ő is jót bulizik, még akkor is, ha ez néha azzal jár, hogy egyesek „nem értik„.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés