Kövess minket

Tech

Halálos film a Resident Evil legújabb része

Sajnos nem jó értelemben.

Megosztva


A Resident Evil: The Final Chapter című film munkálatai valószínűleg úgy fognak bevonulni a világtörténelembe, mint a legszerencsétlenebb forgatások egyike. Pár napja egy kaszkadőrlány karját kellett amputálni egy szerencsétlen sérülés miatt, ám most sokkal komolyabb baleset történt.

Ricardo Cornelius mindössze 34 éves volt. Éppen Dél-Afrikában forgattak, amikor egy rosszul rögzített Hummer ráesett, és szinte azonnal agyonnyomta a kaszkadőrt. Szerencsére nagyon gyorsan segítetek neki, ám a kórházba szállítás után néhány órával életét vesztette. A férfi 9 hónapja volt nős, felesége megrendülten nyilatkozott az esetről. „Az orvosok szerint nem bírta a szíve, ráadásul a tüdeje szétroncsolódott és rengeteg vért veszített.” – mondta az asszony.

A filmet gyártó Constantin Film részvétét nyilvánította, és leszögezte, hogy senki sem tehető felelőssé a szörnyű tragédiáért. Olivia Jackson, aki olyan filmekben volt kaszkadőr, mint a Star Wars: Ébredő erő és A galaxis őrzői, szintén a film forgatásán sérült meg, de túlélte a balesetet. Azonban neki is komoly fájdalmai voltak, ráadásul a bal karját nem sokkal később amputálni is kellett. Vajon el van átkozva a Resident Evil csapata?

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés