Kövess minket

Elektronikus

Kiakadtak az emberek, amiért Dubfire mert mást játszani, mint technót

„A következő a „Pocsolyába léptem” lesz? :DDDD”

Megosztva

Szóval tegnap este Párizsból streamelt a Boiler Room, a vendégek pedig a pattogós elektronikus zenéjéről ismert Miss Kittin és a techno nagymester, Dubfire voltak. A djk, akik amúgy úgy néztek ki, mintha egy amatőr film castingján próbálnák megszerezni a „kiöregedett gótok” szerepét, játszottak külön-külön is, de a végén közösen végezték ki az estét. Miss Kittin szettjével indítottak, aki játszott a ravetől kezdve house-ig sokmindent, az emberek pedig a kommentek alapján otthon is élvezték a zenét. Ezután következett Dubfire, akit a műsorvezető, Teki Latex azzal vezetett fel: „Ez egy igazán különleges szett lesz, ugyanis nem technót fogunk hallani. Lepj meg minket Dubfire!

És sokakat meg is lepett az iráni-amerikai DJ, mivel letolt egy órányi new wave, post-punk, punk zenét. Joseph Capriati, Marcel Dettmann és Tale Of Us helyett tehát Front 242, Joy Division, Siouxsie and the Banshees és Ramones dalok mentek végig.

A legtöbben persze lemaradtak az elején elhangzó figyelmeztetésről, ezért folyamatosan érkeztek a „Ez mi ez a szar?” és a „Hol a techno, ez meghülyült?!” típusú kommentek. Voltak viszont, aki nem adták fel és tovább nézték, mert biztosak voltak benne, hogy hamarosan érkezik a 4/4-es megváltás. 

Mások azért aggódtak, hogy a bedrogozott közönségnek ez biztos nem tetszik, és most kárba veszett az estéjük.

Annak persze csak mindannyian örülhetünk, ha egy DJ direkt tágítani akarja a közönségének a zenei ízlését és eleve a Boiler Room nem számít egy „hagyományos” fellépésnek, de azért feltehetjük magunknak a kérdést: „Én hogy reagálnék, ha a kedvenc előadóm totálisan mást játszana, mint amire számítok?”

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés