Kövess minket

Zene

Újabb világsztárok a VOLT Fesztiválon!

Többek között a Prodigy, Axwell Λ Ingrosso, Alle Farben és Paul Kalkbrenner erősítik a vonalat.

Megosztva

Ami persze eddig sem volt gyenge olyan húzónevekkel, mint az Iron Maiden, Wiz Kalifa, Slayer és Damien Rice, de szerda reggel még több okot kaptunk rá, hogy ott legyünk idén a VOLT Fesztiválon.

A The Prodigy már visszatérő vendég a fesztiválon, eddig kétszer lépett fel Sopronban. Aki volt már Prodigy koncerten, tudja, hogy kész őrület, aki pedig nem, készüljön fel, mert idén pedig a korábbinál jóval nagyobb küzdőtéren fogja kezelésbe venni a tömeget a csapat. A rock rajongói évek óta várják, hogy újra Magyarországon koncertezzen a Skillet, az egyedi zenét játszó amerikai rockbanda, akik idén szintén fellépnek a VOLT-on.

Az utóbbi években nem meglepő, hogy zúzós rock békésen megfér az elektro-house mellet a VOLT Fesztiválon: idén Axwell Λ Ingrosso, a Swedish House Maffia két világsztárja csatlakozik a fellépőkhöz. A két svéd DJ 2014-ben kezdett együtt zenélni, és azóta is a legjobb partislágereket gyártják.

[vembed youtube=”eCH9gClZprM” ]

Az elktronikus zenénél maradva, ezzel természetesen nem ért véget a sor: a ma bejelentett nevek között van a Gorgon City, két észak-londoni DJ, elektronikus zenész és producer, Kye Gibbon és Matt Robson-Scott 2012-ben alapított, világszerte népszerű projektje.

Idén nem lesz hiány berlini DJ-kben a fesztiválon: öt év után visszatér Sopronba Paul Kalkbrenner, aki nem csak a Berlin Callingot fogja eltolni, hanel legújabb, 7 című albumával érkezik Magyarországra. Szintén Berlinből érkezik Alle Farben, aki a She Moves című számával tört be a zeneiparba, és azóta vezeti slágereivel a listákat. Bár svéd, de Berlinben alkotó DJ Jan Blomqvist, akit popos. elektronikus slágerei a minimál-színtér egyik legkiemelkedőbb előadójává emeltek az utóbbi években. Legújabb dalát, a More-t, a napokban mutatta be.

[vembed youtube=”lp0J_Sv_Q3o” ]

Végül pedig egy kis hip-hop: a Stereo MC’s, a legendás brit hip-hop/elektronikus tánczenei együttes csatlakozott még a fellépők sorához.

A VOLT Fesztivál idén június 29. és július 2. között lesz, a jegyek már kaphatóak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés