Kövess minket

Aztaa

13 éve elrabolt fiú nyomára bukkantak, mikor egyetemre jelentkezett!

Hihetetlen történet következik az Egyesült Államokból. Ilyet még a „Csellengőkben” sem láttunk.

Megosztva

wvtm13.com
Fotó: wtm13.com

2002 augusztus 28.-án, Alabamában egy 5 éves kisfiú, Julian Hernandez eltűnését jelentette be édesanyja a rendőrségen. Az elsőszámú gyanúsított a fiú édesapja, Bobby Hernandez volt, aki akkor már külön élt családjától. A nyomozóknak az évek alatt nem sikerült előkeríteni sem a fiút, sem pedig az apját. Egészen mostanáig. Julian, aki idén lett 18 éves egyszer csak előkerült.

Nem is akármilyen módon!

A fiú jelentkezett egy ohio-i egyetemre, miközben a felvételi papírokat töltötte ki, érdekes dologra lett figyelmes. A személyi száma ugyanis, amit megadott, nem létezett. Az egyetem egyik dolgozója próbált neki segíteni a regisztrációnál, de nem jártak sikerrel, míg végül kis nyomozás után a páros megtalálta Juliant az elrabolt emberek országos listáján. Hihetetlen, de a srác erről mit sem tudott! Sőt, Ő kimondottan jól érezte magát az apjával…

Az események innentől kezdve felgyorsultak. Bobby Hernadezt Clevelandben találtak meg, és tartóztatták le. Egy helyi börtönben csücsül, várván, hogy kiadják az alabamai rendőrségnek.

Julian édesanyja nem lát a boldogságtól. Elmondása szerint, sohasem mondott le gyermekéről és biztos volt benne, hogy egyszer előkerül. 13 évig bizakodott, imádkozott érte, de megérte. Az esetet Amerikában hatalmas médiaérdeklődés követte, a család azonban elzárkózott, egy interjút sem szeretne adni, inkább bepótolnák az „elveszett” 13 évet.

Arról nincs hír, hogy Juliant felvették-e az egyetemre.

(wtm13.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés