Kövess minket

Aztaa

27 kontaktlencsét bányásztak elő egy angol nő jobb szeméből

Elvesztette a kontaktlencséjét, és még 26-ot.

Megosztva

Forrás:

A szemünk egy igen érzékeny szerv, és erre a legjobb példa, mikor egy szempilla rátapad a szemgolyónkra, még a kihalászása után is ott marad az a fura, idegen érzés. Talán pont ezért nehéz elképzelni, hogy egy angliai nő képes volt összesen 27 kontaktlencsét tárolni az egyik szemgödrében, miközben az egészet megoldotta egy vállrándítással, hogy „áhh biztos csak az öregedéssel jár ez a kényelmetlen érzés”.

A 67 éves birminghami asszony egy rutin szürkehályog műtétre jelentkezett be a közelében lévő kórházba, ahol a betegségen kívül nem emelt ki más panaszt. A műtétre való felkészülés során viszont az aneszteziológus először 17, majd később még 10 nyálkásan összetapadt kontaktlencsét bányászott elő a nő jobb szemgödréből, míg a balban egyet sem talált. A műtétet végző orvos teljesen ledöbbent, nem csak a hatalmas mennyiségtől, de a ténytől is, hogy a nő soha nem panaszkodott külön a jobb szemére. 

Mint később kiderült, a nő 35 éven keresztül használt havonta cserélendő kontaktlencséket, melyekből pár, a mélyen ülő szemei miatt (az orvosok teóriája) tűnhetett el. A nő nem járt szemészhez, jobb szemében lévő kényelmetlen érzést idős korának tudta be. A műtétet elnapolták, az asszony antibiotikumokat kapott. A sztorit végül a kórház orvosai hozták nyilvánosságra a hivatalos Brit Orvosi Folyóiratban, hogy ezzel is bizonyítsák a kontaktlencsék durva irritáció okozása nélkül is megbújhatnak a szemgödörben. A nő műtétje amúgy sikeres volt.

(Tonic)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük