Kövess minket

Zene

Az EU eljárást indít Magyarország ellen, amiért a kannabisz gyógyászati alkalmazása ellen szavazott az ENSZ-ben

Megosztva

Forrás:

Tavaly decemberben szavazott az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága a kannabisz átsorolásáról a kevésbé veszélyesebb drogok közé. A szavazás végeredménye elismerte a kannabisz gyógyászati felhasználását, ezzel pedig utat nyitott több országban a drog gyógyító hatásának kutatására és gyógyszerek kifejlesztésére. Az ajánlást szoros, 27:25 arányban, egy tartózkodás mellett szavazták meg, az Európai Unió tagállamai egységesen támogatták az átsorolást, egyetlen kivétellel: Magyarország. Az EU most kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, amiért szembe ment a közös akarattal – szúrta ki a Drogriporter.

Az EU Bizottság a mai nap tette közzé a honlapján az eljárás indulását, egyben hivatalos jegyzéket intézett a magyar kormányhoz, aminek most két hónapja van arra, hogy erre reagáljon. Kielegítő válasz elmaradása esetén akár az EU Bírósága is tárgyalhatja az ügyet.

Magyarország képviseletében anno Dr. Dancs Ferenc, a migrációs kihívások kezeléséért felelős helyettes államtitkár fejtette ki a miérteket az átsorolás ellen, miszerint kannabiszfogyasztás mértéke az elmúlt évtizedekben drasztikusan és konzisztensen nőtt, ami szerinte már önmagában bizonyítja mennyire addiktív szerről van szó. Az ENSZ szavazás valójában viszont nem ezt taglalta, hisz legalizálásról szó sem volt, szimplán az orvosi felhasználás engedélyezéséről vitáztak.

[vembed youtube=”w9BhBWPPVy4″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés