Keresés
  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Bár tudnánk mikben voltak kedvenc rappereink, amikor ezeket a tweeteket írták

Bár tudnánk mikben voltak kedvenc rappereink, amikor ezeket a tweeteket írták

Kersner Máté- 2020.03.30. 18:45
A hét Instagramja: @twitterarchive

Habár itthon még továbbra sem átütően népszerű (kivétel a hazai trap szcéna pár emblematikus arca és persze a mindig nagyot menő Rendőrség), a Twitter Amerika-szerte az egyik legfontosabb és legtöbbek által használt közösségi oldal, mely az évek során szépen az artistok digitális naplójává, vagy mondjuk inkább úgy jegyzetfüzetévé avanzsálódott, amibe lévén, hogy a lapok nem nagyon fogynak el, tömérdek baromság belefér. 

“A Twitter hamar az előadók elengedhetetlen szükségleti cikke, sokaknak pedig a második munkája is lett.” - írta a Pitchfork a zeneipar és a Twitter összefonódásáról szóló cikkében. És ez valóban így is történt, számos zenész itt tudta tovább építeni, vagy épp igazán kibontakoztatni a saját kis karakterét, imidzsét és önnön figuráját és mélyíteni kultuszát, csupán már azzal is, hogy megbotránkoztató és teljesen értelmetlen dolgokat posztolt.

Mint a cikk szerzői hivatkozzák, az entitásként létező, úgynevezett "zenei Twitter" akkor született meg, amikor Kanye West felregisztrált: ez nem is rossz kezdőpontja egy olyan érának, amiben az mc-k töménytelen mennyiségű, sokszor igencsak szürreálisan humoros hülyeséget és gondolatfoszlányokat posztolnak főmunkaidőben. Ezt és mondjuk ezt látva Ye valóban jogosan nevezhető az idióta Twitter-kontent koronázatlan királyának és a trend meghonosítójának is, nem véletlen, hogy az interneten Mr. West legendássá vált tweetjeit rangsoroló és csokorba szedő listák kész garmadája található meg.

Emellett jól szemlélteti a tényt, hogy a politika, a mémek és a divat univerzuma mellett főleg a zene világában hódít a Twitter, hogy a top 5 legkövetettebb profilból négy valamilyen szólózenészé.

A rapperek által felépített kaotikus Twitter-univerzumról ad látleletet az archív, elfeledett, fel nem kapott, vagy éppen virálissá, sőt mi több, szállóigévé vált bejegyzéseket összegyűjtő @twitterarchive. A zseniális profilra 2019.március 31-én töltötték fel az első képet, azóta több mint 500 poszt került ki, amikre a cikk írásának pillanatában már közel 10 ezer ember kíváncsi. Az oldalon van minden, ami a sokszor igen furcsa vibeokban lévő rapperektől csak kitelik, rögtön mutatjuk a mi személyes kedvenceinket.

- Pontosítás: Az oldal természetesen nem csak és kizárólag rapperek és énekesek bejegyzéseit gyűjti (lásd: Shia tweetje), ezért van ott listánkon például A$AP Yams és Bloody Osiris is -

ÁTOK RÁTOK!

Ahogy nemrég mi is megírtuk, Lil B-nek van egy bizonyos átka, amit általában rátesz azokra, akikkel összetűzésbe keveredik. Igen ám, csakhogy egyszer fordult a kocka, és épp az történt, hogy B megbocsátását fejezte ki az őt megtámadó PnB Rock és A Boogie Wit Da Hoodie felé egy tweetben, amikor is közbevágott SpaceGhostPurpp és hosszas, teljesen földöntúli nyelven szóló átkot szórt Lord Moneval (a Moneval Purpp egyik művészneve/beceneve - a szerk.) nevében a Lil B-t elkapó két rapperre és bandáikra. Arany pillanat. 

A kézmosás kamu arcoknak való

Az egyik legabszurdabb darab Kodak Blacktől származik, aki 2018-ban úgy gondolta, hogy a trú arcok "nem mosnak kezet pisilés után". Kíváncsi lennék, hogy a mostani események fényében hogy vélekedik erről. 
Forrás: @twitterarchive


XXXTentacion a példamutató

X elég kitárulkozó kedvében volt Twitterén, egyszer például azt osztotta meg a követőivel, hogy néha puncit csinál a nemi szervéből, egy másik alkalommal pedig remek módszert ajánlott arra az esetre, ha valaki nem akarja odaadni neked a csirkéjét: köhögd le. Koronaparában kicsit azért ez is másképp hat. 

Forrás: @twitterarchive
Forrás: @twitterarchive


Bárcsak engem is bevédene a CBA!

A porondon újra SpaceGhostPurpp: a floridai szcéna felhúzásában sokat segítő rapper egy nap a Kendrick Lamar Top Dawg Entertainmentjéhez szerződött SZA-t találta be, akit nevezetesen egy Walmart kiadású kurvához hasonlított. Amerikában a Walmart jelzőt úgy kell érteni, mintha itthon azt mondanánk valakire, hogy piacos, vagy "Tescós" kiadású, tehát gagyi és nem jó minőségű. A bravúr a sztoriban, hogy az énekesnőt a Walmart hivatalos Twitteréről, külön tweetben védték be, "SZA egy királynő. Tessék, kijavítottuk neked." - írták.


Bill Blinton

Bloody Osiris tipikus újvonalas Instagram-érabeli, fiatal és rebellis fashionguru, emellett Travis Scott néhai, talán mostani stylistja is, akit ebben a cikkben leginkább Bill Clintonos szelfije miatt emlegetnénk fel. Hogy az egykori elnököt sikerült-e Bloods bandataggá változtatni, máig rejtély. 
Forrás: @twitterarchive


Na de Travis!

Travis Scott érdekes helyzetjelentése 2014-ből. Végül is, mindenki néz pornót, főleg telefonos boltban, nem? 
Forrás: @twitterarchive


Kanye being Kanye

Kanye a Twitteren is Kanye, a @twitterarchive pedig két posztját külön ki is emelte. Az egyik Ye közösségi médiába történő visszatérése utáni, egy kedves vallomás, miszerint emberünk jó pingpongban, a másik egy deep mélázás arról, hogy milyen menők is a ninják, de sajnos Mr. West egyet sem ismer személyesen. 

Forrás: @twitterarchive
Forrás: @twitterarchive


Rocky tudja mi az igazság

Valódi gyöngyszem, idézném: "Jay-Z gyerektartási szerződéssel tartozik Earl Sweatshirtnek."
Forrás: @twitterarchive


Hé, Abel rajzfilmet nézne ám!

Mesés korrajzot ad ez a 2012-es, BLACKBERRY telefonnal írt tweet. Amúgy meg Weeknd milyen cuki már, nem találta Norfolkban, hogy hányason van a Cartoon Network. 
Forrás: @twitterarchive


Smokepurpp létszükségletei

Nem mindennapi felszerelésre volt szüksége Smokepurppnek anno, a lista a következő: 10 xanax, egy számológép, egy KEREKESSZÉK és egy VILLA. Hát, okurrrrr. 
Forrás: @twitterarchive


A tanga az új boxer

Lucki 2012-ben nem kicsit előzte meg korát: tangát viselt, ezt pedig boldogan hagoztatta is. Ami azt illeti, tényleg #YOLO
Forrás: @twitterarchive


Falízű reggelit valaki?

A dátum 2013, Bladee szép nyugodtan reggelizett egy július huszonnegyedikei napon, amikor realizálta, hogy a zabpehelynek, amit eszik, bizony FAL ÍZE VAN, jelentsen ez akármit is. 
Forrás: @twitterarchive


Feltört profil nem jó profil

Szegény Gunnának feltörték egyszer a Twitterét, a profilját megszerző álnok rosszfiúk pedig olyan tweeteket hagytak hátra, mint a "Thugger kurvája vagyok" vagy a "Lil Baby segglyuka nagyon finom"
Forrás: @twitterarchive


A$AP Yams a pelenkás

A$AP Yams tweetjeit olvasva két dolog fordul meg az ember fejében: az A$AP Mob legendás alapítója és vezéralakja vagy durván anyakomplexusos volt, vagy a lelke mélyén egy csecsemőnek érezte magát, esetleg mindkettő. "A gót kurvám repülő hangokat utánoz amikor etet engem, miközben én Coogi evőkét viselek." - szól az egyik tweet - egy szemöldök felhúzva. "Ez a kaja kicsit megfeküdte a pocim, várom, hogy a gót kurvám megböfiztessen." - így a másik - még egy szemöldök felhúzva.

Forrás: @twitterarchive
Forrás: @twitterarchive


Tyler vad napjai

Történelmi értékű lelet Tyler szofisztikálódása előttről, avagy egy részletes leírás arról, a Flower Boy miként menne rá Selena Gomezre, aki épp akkor lett legálisan smashelhető tizennyolc éves.  
Forrás: @twitterarchive


További extrém kontentért irány a @twitterarchive.

Hozzászólások

Érdekes lehet