Kövess minket

Aztaa

Egy 112 éves auschwitzi túlélő lehet a világ legidősebb férfija

Egy 112 éves auschwitzi túlélő, a lengyel származású Jiszrael Krisztal lehet a világ legidősebb férfija a Guinness-világrekordok jegyzéke szerint – ha sikerül iratokkal igazolnia a korát.

Megosztva

Az amerikai Gerontológiai Kutatóintézet a Guinness megbízásából azután vette fel Krisztal unokájával a kapcsolatot, hogy a múlt héten elhunyt a japán Koide Jaszutaru, a világ legidősebb férfija.

Jiszrael Krisztal 1903. szeptember 15-én született a lengyelországi Zarnówban, majd családjával Lodzba költözött. Már húszéves kora előtt a család édességgyárában dolgozott, 1928-ban megnősült. A nácik a városban 1940-ben kialakított zsidó gettóba kényszerítették. A gettó 1944-es likvidálása után az auschwitzi koncentrációs táborba került, ahol feleségét megölték.

Krisztal túlélte a megpróbáltatásokat, a tábor felszabadításakor mindössze 37 kilogrammot nyomott. 1950-ben elhagyta Lengyelországot, és Izraelbe költözött második feleségével és közös fiukkal. Haifában telepedett le, édességüzletet nyitott, azóta is ott él.

Ahhoz, hogy Krisztalt a világ legidősebb embereként könyvelhessék el, a kutatóintézetnek szüksége lenne dokumentumokra a férfi életének első húsz évéből. A legkorábbi hivatalos irata azonban csak az 1928-as házassági anyakönyvi kivonata. A család szerint arra még lehet esély, hogy Zarnówban találnak bizonyító erejű iratot. 

„Alapvető szabályaink vannak, nem lenne igazságos a többi emberrel, ha kivételt tennénk” – mondta Robert Young, a Guinness gerontológiai szakértője. 

A világ legidősebb élő embereként jelenleg egy amerikai nőt, a 116 éves New York-i Susannah Mushatt Jonest tartja számon a Guinness. A világ eddig valaha élt és regisztrált legidősebb embere, Jeanne Louise Calment 1997-ben, 122 évesen és 164 naposan hunyt el Franciaországban.

MTI

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés