Kövess minket

Aztaa

Egy önjelölt tengeralattjáró-építő miatt tűnt el egy svéd újságírónő valahol Dánia partjainál

És még a riportból sem lett semmi.

Megosztva

Forrás: Youtube

Továbbra sem találják azt a svéd újságírónőt, akinek pénteken veszett nyoma egy rosszul sikerült riport közben, valahol Koppenhága közelében. A 30 éves Kim Wall a világ legnagyobb házikészítésű tengeralattjáróján szelte a habokat az amatőr feltaláló, Peter Madsen társaságában. A férfi kilenc éve merült először a saját maga építette lélekvesztővel, bár azóta szinte csak szerelgette, a „tákolmány” továbbra is működőképes maradt.

A szabadúszó újságírónő egy riportot szeretett volna készíteni a feltalálóval, amire a tengeralattjáró fedélzetén került sor. Minden a legnagyobb rendben ment egészen addig, míg – a férfi elmondása szerint – egy „kisebb” meghibásodás miatt a jármű süllyedni kezdett. Madsen azonban nem esett pánikba, és gyorsan kitette a nőt egy lakatlan, Refshaleøen nevű szigeten.

[vembed youtube=”Oysz1S4do-g” ]Az UC3 Nautilus nevezetű szerkezet pedig alig 30 másodperc alatt a hullámsírban végezte. A férfit azóta letartóztatták, mert Wall nem került elő a szigetről. Ha nem, vagy csak holtan találnák meg, a feltalálót emberölés vádjával börtönbe is csukhatják. Bár ő teljesen ártatlannak vallja magát, sőt, elmondta, hogy valójában megmentette az újságírónőt a biztos haláltól.

Hogy ő mégis miként maradhatott életben arról már nem szól a fáma.

(Mashable)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés